Lelkifröccs

A bűvös 30 – hogyan leljünk békére benne

30

Ahogyan haladunk előre korban, egyre több frusztráció rakódik ránk magunk és a társadalom nyomása miatt. Ilyen ez a bűvös 30-as szám is, amit valahogyan mégis elviselhetővé kéne tenni.

Talán nem ismeretlen a dolog senki számára, mikor elkezdenek a baráti körön belül házasodni, gyereket vállalni az emberek. Mikor szinte nincs olyan nap, vagy hét, amikor ne látnánk egy újabb eljegyzési fotót a közösségi oldalainkon, vagy egy ultrahang felvételt valamelyik barátnőnk gyermekéről. Akarva akaratlanul is feltörnek ilyenkor bennünk érzések, szomorúság, féltékenység, vagy önostorozás, hogy nekünk ez miért nem adatik meg, mi miért nem találjuk meg az igazit, vagy tartunk már ott, ahol ők.

Eljön a te időd

Ahogyan közeledik az ember ahhoz a bizonyos 30-as számhoz, szinte automatikusan indulnak be ezek a gondolatok, amik már-már rettegéssé válhatnak. Ki ne emlékezne Rachel híres jelenetére a Jóbarátokban, mikor azt számolgatja, hogy ha 35 éves korára gyereket akar, akkor már ismernie kéne a leendőbelijét. Aztán persze idővel kiderül, hogy már ismeri is, és a gyerek is összejön nekik. Mondanám, hogy ez pont ilyen egyszerű az életben is, de nyilvánvalóan nem mindig az.

Viszont azt is gondolom, hogy okkal történik életünkben minden időzítés, és millió dolog lehet a mögött, hogy sok sorstársammal együtt, fél évvel a 30-as előtt lényegében szingliként, a családommal élek még. És szégyenkezem már attól, hogy ezt leírom. Pedig valójában semmi szégyellni való nincsen ebben, és őszintén szeretném, ha te, olvasó, sem éreznél így, hisz nem vagy egyedül. Inkább gyere, és velem együtt helyezd át a fókuszt!

Mit értem el 30 éves koromig?

Mikor feltörnek bennünk a negatív érzések, hogy mi még egyedül vagyunk, nekünk még nem kérték meg a kezünket, nincsen lakásunk, gyerekünk, vagy olyan mesés karrierünk, miközben már szinte minden ismerősünk ezen az úton jár, akkor tulajdonképpen csak arra fókuszálunk, hogy miben szenvedünk hiányt. Sosem felejtem el, mikor a pszichológusomnak elmondtam, már nem itt kéne tartanom, és emiatt ostorozom magamat. A következőt felelte: „Miért ilyen szigorú magával? Még csak 30 éves lesz, bőven van ideje hiszen még vagy 50 évig dolgozni fog!”

Erre nyilván rávágtam, hogy a franc akar 80 évesen is dolgozni még, de aztán mindketten arra jutottunk, hogy a nyugdíj helyzetet elnézve, annyira nem lőtt mellé ezzel a számmal sajnos. De mit akarok ebből kihozni? Azt, hogy mind mások vagyunk, az életünk más ütemben halad, és van még időnk, ez csak egy szám. És ahelyett, hogy folyamatosan ostorozzuk magunkat, inkább tekintsünk vissza az elmúlt csak 10 évre és vegyük sorra mik történtek velünk, és hova jutottunk. Az életnek rengeteg színtere van, a szerelmi életünk ebből például csupán csak egy. Miért felejtjük el ilyenkor az összes többit?

30

Gondold végig azt, hogy mit tettél eddig a karrieredért, hova jutottál el benne, és mi mindenen mentél keresztül, hogy ezt elérd. Hány főnököt viseltél el, akik hogyan bántak veled, és mennyire bátor voltál, hogy eljöttél tőlük. Vagy, hogy a magánéletedben mennyi nehézségen küzdötted át magadat. Mennyit fejlődött a személyiséged, és mennyivel erősebb lettél. Vagy, hogy esetleg felismerted, mivel vannak problémáid, mik okoznak nehézséget az életedben, és elkezdtél dolgozni ezeken, segítséget kértél és szembenézel velük.

Gondolj arra, mennyi helyre utaztál, mit láttál, milyen élményeket éltél át, és hány jó ember ismeretségét köszönheted ezeknek az utaknak. Emlékezz vissza a pillanatokra, mikor ott voltál a családodnak, a barátaidnak, és támogattad őket a legnehezebb időkben, és ők is viszont téged.

Hány nyelvet tanultál meg, hány történetet ismertél meg, mennyire bővült a látóköröd, milyen készségekre tettél szert. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg emlékkép ugrott most be neked is. Nekem is. És ez mind te vagy. Ez mind meghatároz téged, az embert, aki most vagy. Nem csak a szingli, otthon élő lány vagy. Ne hagyd, hogy ez a kijelentés határozza meg az egész életedet.

Én arra gondolok ilyenkor, hogy annak ellenére, hogy sok minden, amit szeretnék, még nem jött el az életemben, rengeteg nehézséget túléltem, és például a munkámat igazán szeretem, amit meg lehet, hogy sokan mások nem mondhatnak el magukról. De miért is hasonlítgassuk magunkat egymáshoz, mikor mind különböző utat járunk be, és ez így van jól? Én először tudom kimondani azt, hogy minden nehézség ellenére, jelenleg, szeretem az életemet, boldog vagyok.

Mert a boldogság nem csak pillanatnyi öröm lehet, vagy egy kapcsolat, hanem egy általános jó érzés az életedben. Persze, itt motoszkál bennem, hogy mindjárt 30 leszek és hol van az Igazi? De azt gondolom, hogy most tartok ott, hogy a saját személyiségem igazán kialakuljon, hogy feldolgozzak sok mindent az elmúlt évekből, és rengeteg sebet bevarrva, majd készen álljak rá, hogy megérkezzen ez a bizonyos valaki. Vagy talán megérkezett már, csak még nem tudok róla. Ennek is megadhatom az esélyét. És miért ne fókuszálhatnék addig arra, hogy építgetem saját magamat, ahelyett, hogy szomorkodnék, amiért még nem vettek feleségül?

Hogyan tovább?

Nem állítom, hogy innentől minden könnyű és gondtalan lesz, hiszen minden életszakasznak meg vannak a maga nehézségei. De most már azt tudom mondani, én várom a 30-at, mert a saját életem szempontjából úgy érzem, hogy átmentem már annyi dolgon, hogy valamiféle megnyugvást fog elhozni ez az új évtized. És ha nem, és megint zuhanni kezdek, akkor is tudom, hogy olyan emberek vannak körülöttem, akik védőhálójába beleeshetek, mert itt lesznek, hogy támogassanak, és rettentő hálás vagyok értük.

30

Aki pedig úgy érzi, hogy minden csak egyre nehezebb lesz, azt is megértem. Hisz mind más utat járunk, és másban szenvedünk hiányt. De nekik is azt tanácsolom, hogy néha álljanak meg a rohanásban és vegyék sorra, az előbb felsoroltakat ne pedig ostorozzák magukat. Egy barátnőm mondta nekem nem is olyan régen, hogy amit nem tudunk befolyásolni, azon teljesen felesleges órákat vagy napokat gondolkoznunk, mert az agyunk felett ilyenkor átveszi az uralmat a félelem, mint védekező mechanizmus, és biztos, hogy a legrosszabb szcenáriót fogja bedobni nekünk. Ez azonban nem a valóság, csupán az agyunk játéka. Ami elveszi rengeteg energiánkat, ahelyett, hogy azt másra fordítanánk. Persze ezt azért nagyon nehéz megtanulni kezelni, de idővel és sok gyakorlással, tudatosan képesek lehetünk rá.

A másik dolog, amit megtanultam, hogy magamért saját magam felelek. Mutogathatok az államra, az országra, a főnökömre, és ringathatom magamat abban a tudatban, hogy itt nem lehet boldogulni, de ettől semmi nem fog változni. Hajlamosak vagyunk csak ülni és panaszkodni, ahelyett, hogy megtennénk a megfelelő lépéseket. Biztos, hogy vannak olyan helyzetek, mikor nincsen lehetőséged, mert felelősséggel tartozol másokért, a lakásodért stb., de nagy átlagban azt gondolom, hogy kell lennie kiútnak, csak tényleg oda kell tenned magad és küzdeni érte.

Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy gyerekkorom óta tudtam, mivel akarok foglalkozni. Más kérdés, hogy esetleg mire odajutok, nem lesz print média, ez az a része a dolognak, ami ellen nem tehetek. Viszont, hogy újságíró legyek, az többnyire rajtam múlt. Ehhez képest a bolti eladótól a bébiszitteren át a baristáig minden voltam, mire eljutottam ide, hogy most ezzel foglalkozom főállásban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bánom az elmúlt éveket, hiszen rengeteg nagyon jó tapasztalatot szereztem. De azt is tudom, hogy sokkal többet megtehettem volna érte. És, hogy egy szerencsés helyzet volt, hogy most ezzel foglalkozhatok, a barátaimnak köszönhetően. Utólag ezen már nem szabad aggódni, de a jelenben el lehet rajta gondolkozni, és a jövőben e szerint cselekedni.

Mi ebből a tanulság?

Hogy keresd a lehetőségeket, addig keresd, míg valahogyan el nem jutsz oda, amire vágytál, ahhoz az önmagadhoz, aki lenni akarsz. Mert ha dolgod van azzal a bizonyos álommal, akkor előbb-utóbb el fogsz jutni hozzá. És itt visszatérnék az időzítéshez. Én hiszem, hogy életünkben mindennek meg van a maga ideje, és okkal történnek a dolgok akkor, amikor. Erre ugyan csak utólag jön rá sokszor az ember, mikor összerakja a kis képkockákat, de valahol megnyugvással tölt el a gondolat, hogy ez is meg az is eljön majd, csak még addig vannak tennivalóim, az élet más területein. Aztán ha ezek meg vannak, akkor jöhet a többi is.

(Visited 200 times, 1 visits today)

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram