Lelkifröccs

A haragról

Évek telnek el úgy röpke életünk során, hogy bizonyos emberek, szituációk olyan mély haragot ültetnek belénk, hogy észre se vesszük, milyen mérgező hatással vagyunk általa magunkra és környezetünkre. Emiatt ugyanazok a negatív gondolatmenetek szövik át minden élethelyzetünket, ami által könnyen és észrevétlenül egy folyton ismétlődő ördögi körbe keveredhetünk.

Minden ember máshogy áll a haraghoz és a megbocsájtáshoz, én azok közé tartozom, akik nagyon mélyen tudnak dacok és dühösek lenni, értetlenül néznek a világra, hogy miért történnek bizonyos dolgok. Én ezeket az érzéseket képes vagyok éveken át magamban hurcolni, majd tudatosan vagy tudat alatt erre építeni fel a cselekedeteimet. Mindeközben azt is megtanultam magamról, hogy nagyon nehezen megy az elengedés, így aztán hogyan engedhetné el könnyen a haragot?

Egyik nap zabosan ültem az asztalnál, és ez kicsit komolytalanul hangozhat , de valahogy tényleg az történt, mintha valaki megkopogtatta volna a vállam, hogy heló, már megint mérgelődsz, és elhúzott volna egy sötét függönyt előttem, hogy megmutassa a fa mögött ott van egy egész erdő. Itt a fa volt a haragom, az erdő meg a rég elfelejtett pozitív gondolataim. Miután ez tudatosult bennem, fellélegeztem, és beleszagoltam a megbocsájtás illatába. De még sajnos nem szippantottam be teljesen, viszont az úton elindultam, és az óriási megkönnyebbülés miatt úgy éreztem, muszáj erről írnom.

Mi a baj a haraggal?

Igazából nincs baj vele. A harag egy teljesen természetes érzés, a baj inkább akkor kezdődik, ha nem tudunk megbocsájtani, és felgyülemlő haragot éveken át hordozzuk magunkban, és ahogy már írtam, eszerint cselekszünk.

A harag definíciója úgy hangzik, hogy „az emberi lélek azon indulata, mely megsértett, megrövidített, várakozásaiban, reményeiben csalódott, szokásaiban megzavart, önérzetében sértett lélekben ezen dolgok okozója ellen támad.” Lehetünk haraggal egy teljesen hétköznapi szituációra is, például akkor, ha lekésed a buszt, dugóba keveredsz. De haragudhatsz hosszasan hozzád közel álló személyekre, például egy szakítás, válás esetében is. Aztán maguknak az okoknak vannak komolyabb fokozatai is, például a molesztálás, bántalmazás is.

Hogyan ismerhetjük fel a haragot?

Őszintén írom, hogy nem könnyű felismerni, hogy rengeteg harag és düh van bennünk. És a legjobb megoldás az, hogyha kívülről figyeljük magunkat és meghalljuk az őszinte önmagunk szavait. Tudom, a csapból is ez folyik… De hidd el, legegyszerűbben így kerülsz tudatába az állapotodnak. Ezen kívül persze kérhetsz segítséget is, barátaidtól, családtagjaidtól, szakemberektől, de mindenképp olyanoktól, akikről tudod, hogy őszinték veled.

A beszélő jelek közé tartozik egyébként a sok panaszkodás, szorongás, depresszió, akár pánikroham, alvászavarok, de még függőségek okozója is lehet a harag.
Én pont a panaszkodástól sokalltam be magamat tekintve, meg az elhatalmasodó negatív gondolatok egyvelegétől. Alapjáraton egy pozitív személynek gondolom magam, és igyekszem ezt is kommunikálni, és rávenni embereket, hogy koncentráljanak a jóra. De mikor az utóbbi időben fejvesztve képes voltam fröcsögni, akkor néha nem ismertem magamra. A düh konkrétan annyira elsötétítette a pozitív hozzáállásomat, mintha az teljesen megszűnt volna. És én vissza szerettem volna kapni.

Egyébként éppen ez a baj a haraggal, tudat alatt elveszi a derűlátásunkat, háttérbe kerülnek miatta a jó dolgok, és ami a legrosszabb, hogy sokkal több energiát felemészt. Hiszen haragudni éveken át képesek vagyunk, míg a megbocsájtás csak egyetlen őszinte felismerést foglal magába.

harag
Miért nehéz a megbocsájtás?

Kineziológiát tanult kedves ismerősöm nyitotta fel a szemem, hónapokkal ezelőtt, amit csak most kezdtem el megérteni. Hogyha elengedjük a haragunkat, akkor azzal elengedünk valami olyat, ami fájdalmat okozott nekünk. Ez azért nehéz, mert ha elengedjük a fájdalmat, azzal azt éreztetjük magunkkal, hogy annak nem volt jelentősége. Hiszen amíg fáj valami, addig mindent érzünk, csak azt nem, hogy annak ne lenne jelentősége.

Ráadásul azt se szeretnénk, hogy az évekig tartó harag mögött egyszer csak ne legyen semmi. Hiszen akkor feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mért haragudtunk? Azért, hogy ez megszűnjön és elveszítsük az erre szánt éveket?

Illetve maga a felismerés azért is nehéz, mert nem akarunk szembenézni a fájdalommal. Pedig hosszútávon nagyon jó hatással van ránk az, ha feloldozzuk magunkat a harag alól, és megbocsájtunk.

Mit tegyünk, ha felismertük a harag okát?

Ha felismertük a harag eredetét, akkor ismerjük meg, adjuk át magunkat ezeknek a rossz érzéseknek, és éljük át őket újra. Fájdalmas lesz, de ez az első lépés a megbocsájtás felé, amit nem szabad kihagyni. Enélkül a megbocsájtás csak kegyelem, elnézés, tagadás vagy esetleg felejtés.

Ha egy személyre haragszunk, beszéljünk vele őszintén. Ha ez nem megoldható, képzeljük őt magunk elé, úgy „beszéljünk” vele, esetleg írjunk neki levelet, amit nem küldünk el. A lényeg, hogy beszéljük vagy írjuk ki magunkból, ami fáj. Ha van olyan személy az életünkbe, aki mellett biztonságban érezzük magunkat, és megbízunk, legyen szó ismerősről vagy szakemberről, neki is beszélhetünk ezekről az érzéseinkről.

Majd ezt követi az elfogadás. A megbocsájtáshoz fontos, hogy elfogadjuk a történteket. Ehhez pedig az kell, hogy megismerjük a másik nézőpontját is vagy, ha magunkra haragszunk, akkor nézzük saját magunkat külső szemlélőként az adott helyzetben. Tudatosítsuk a megbocsájtást egészen addig, amíg a személy vagy helyzet iránt már őszintén semmit nem érzünk, se dühöt, se fájdalmat, se haragot. És addig viszont engedjünk felszínre törni egészen mélyről mindent, ami a haraggal kapcsolatos.

Akkor tudjuk, ha őszinte a megbocsájtásunk, ha a történtek nem váltanak ki belőlünk indulatunkat. Ez után pedig már csak egyetlen dolgunk maradt, hogy ezt az állapotot fenntartsuk. Viszont ilyenkor érezhetően megkönnyebbülünk, megszabadulunk a rég belénk égett sebektől, amiknek köszönhetően felszabadultak leszünk, és nem akadályozzuk saját boldogságunkat.

Fontos, hogy tudjuk, ez nem egy könnyű folyamat, viszont mindenképp megéri elindulni a megbocsájtás útján. Hiszen a harag olyan érzelmeket blokkol, amik miatt elidegenedünk az emberektől, társadalomtól. Elfelejtünk szeretni, élvezni a legapróbb dolgokat, hálásnak lenni.  

(Visited 410 times, 1 visits today)

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram