Mindenki ismeri a híres World press kiállítást, amit évente rendeznek meg, ebben egészen biztos vagyok, hiszen hangos tőle a média. Arról viszont sokkal kevesebb cikk születik, hogy szokott lenni mellette egy kísérő kiállítás is, ami ugyan csak kiváló művészek alkotásait vonultatja fel. Idén Borsi Flóra volt az, aki ebben a kitüntetésben részesült.
A World Press Photo az a kiállítás, amire szinte már kötelező elmenni, és ez jól is van így, képben kell lenni a világ történéseivel, amiket bátor, és elképesztően tehetséges fotográfusok vesznek lencsevégre. Van azonban egy hangulata az egésznek, ami valljuk be, nem éppen felemelő. Legalábbis a tárlat egy jelentős része nem a felhőtlen boldogságot mutatja be, hanem a világ borzalmait, amiket néhol igyekeznek feldobni egy- egy könnyedebb témájú fotóval.
Alapvetően minden évben láthatunk háborús képeket, rengeteg fájdalmat, és veszteséget, a rideg valóságot, ami tőlünk általában több ezer kilóméterre történik, és valószínű, hogy csak akkor tudjuk meg, mikor belépünk erre a kiállításra. És igen, egy évben egyszer minimum szembesülni kell vele, mi zajlik a bolygó másik oldalán, és átértékelni mindazt, ami nekünk megadatik itt, ezen a féltekén. Megtettem ezt én is, hiszen érdekelt.
Idén azonban volt valami, ami jobban megmozgatott, mint a valóság. Most nem akartam elmerülni a világ fájdalmában teljesen, nem vágytam látni a szenvedést. Szándékosan választottam a World Pressről is egy kicsit vidámabb képet a cikkhez. Mert idén másért mentem. Ezúttal az a hívószó vonzott a Nemzeti Múzeumba, hogy ‘imagine’. El akartam merülni egy képzelt világban, amit egy kortársam álmodott meg.
Talán sokan tudjátok már kiről beszélek, az egyik legtehetségesebb magyar fiatalról; Borsi Flóráról. Az alig 26 éves fotográfus lány, akiről egy világ beszél, s mégis oly keveset szerepel az itthoni művészvilág platformjain, kettő másodperc alatt levett a lábamról. Na de ki is ez a lány?
Flóra a MOME-n végzett fotográfus, mégse hívja annak magát, mert nála az utómunka az, amin a hangsúly van, a különböző képek összemosása, és egy teljesen új valóság létrehozása ezáltal. Éppen ezért a saját bevallása szerint ő egy vizuális alkotó, és azt hiszem valóban ez a legmegfelelőbb szó rá.
A képeit felsorakoztató imagine tárlat elején és végén találunk egy-egy kisfilmet arról, hogyan készülnek művei, és azt kell, hogy mondjam, órákig tudnám nézni a folyamatokat, ahogyan dolgozik. Ahogy kitalál egy koncepciót, és felépíti azt saját arcképére.
Készít ugyanis egy fényképet a saját arcáról, az adott témának megfelelő sminkben és kellékekkel, majd esetenként valamilyen tárgyról, amit hozzá akar rendelni az archoz. A fotók elkészültével következik az órákig, vagy akár napokig tartó utómunka. Előkerül a Photoshop, a hipermodern eszközök, és Flóra olyan monázsokat varázsol, hogy azok minden képzeletet felülmúlnak. És jogosan állíthatom, ez nem egy olyan hype, ami után csalódás következik, hiszen a magyar leányzó már most világhírű.
Munkáit már a Broadway-en is lehetett látni, és az Adobe Photoshop az ő képével reklámozza két termékét. Flóra felépített magának egy saját világot, amiben otthon érezheti magát. Ebbe a világba kalauzol minket az imagine tárlat. Az, hogy végre itthon is elismerték, és ő lehet a World Press kisérő kiállítója, egy újabb mérföldkő, amit biztosan sok új siker követ majd!
Az imagine-t október 20-ig tekinthetitek meg a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint 17-én személyesen Flórával is találkozhattok, aki előadást tart aznap a kiállításon.
A cikkben szereplő képeket a cikk írója fotózta a World Press Photo 2019, illetve az ezt kísérő imagine kiállításon. A képek eredeti változatainak kizárólagos tulajdonosa Borsi Flóra, illetve
Finbarr O’Reilly ( a jelölések alapján).
