Ökosodj

Bécsi ökotrip

Na jó, talán kicsit kattintásvadász a cím, de tény, hogy még ha nem is teljesen tudatosan, de végül egészen környezettudatosra sikerült a legutóbbi bécsi kiruccanásunk!Többek között ennek a tapasztalatait szeretném megosztani veletek.

Még ha nem is emelkedtünk Greta Thunberg-i magaslatokba, azért valóban sikerült az átlagosnál kisebb ökológiai lábnyomot hagyni magunk után a Bécsben töltött hétvégénk alatt.  Az első és leginkább nehéz kérdés mindig az, hogy mégis mivel utazzunk az adott helyszínre. Mivel Budapest belvárosában élünk, így nem tartunk fenn kocsit csak azért, hogy néha elguruljunk a szomszédos boltba, így ez a lehetőség fel sem merült. Sőt, a hétköznapokban is – az esetek többségében- a tömegközlekedést preferáljuk. Mivel Bécs nincs a világ végén és a barátomnak elég jó vonatos élményei voltak, -már ami a külföldi útjait illeti-így végül a kicsit több mint 2 órás vonatozást választottuk. Egész jó áron találtunk vonatjegyeket, ráadásul a kedves MÁV-os néni szemfülességének köszönhetően, visszafelé első osztályon utazhattunk.

Bécs

De azért a MÁV nem hazudtolta meg önmagát, és odafelé nem csatolta a mi kocsinkat, így végül egy kisebb kuszaság után, az étkezőkocsiban húztuk meg magunkat. És hogy miért környezettudatosabb vonattal közlekedni? Az utazásaink során az egyik legnagyobb probléma a CO2 kibocsátás, amit ugye a kocsik, buszok pöfékelnek ki magukból. Ha sorrendet kell állítani, akkor egyébként a legszennyezőbb utazási eszköz a repülő, amit a személygépkocsi követ, majd a busz és végül a vonat. Nem elhanyagolható ezen eszközöknek a kihasználtsága sem, én például nagyon fel tudom húzni magamat, amikor a kocsikban tök egyedül ücsörgő embereket látok, csak mert épp esik az eső mondjuk. Egy emberekkel teli dízelvonat pedig egészen kevés szennyezettséggel jár és igazán praktikus. Persze, nem lehet mindig megoldani, hogy vonattal utazzunk, de törekedni lehet rá!

Bécs

A szállás kiválasztását szokásos módon, a booking.com-on intéztük, de jó megoldás erre, akár a jól ismert Airbnb is, ami viszont sokszor legalább olyan drága tud lenni, mint egy hotel. Nekünk viszont sikerült találnunk igazán jó áron egy kis ökohotelt! A Magdas Hotel Bécs első bevándorlók által irányított hotelje. Igazán felkészült, szakértő csapat várt itt minket, akik nagyon segítőkészek is voltak. A talán sokak által a bevándorlókról élő kép, itt biztosan megváltozik, ugyanis az itt dolgozók, mind tanult, jó szakemberek, akik nem csak németül és angolul, de több nyelven is biztosan elbeszélgetnek az itteni vendégekkel.  Amit a hotelről érdemes tudni, hogy a szobák újrahasznosított dizájn bútorokkal vannak berendezve, továbbá organikus tusfürdők is találhatóak itt. Mindössze 5 percre van a Pratertől, így nagyon utazgatni sem kell, hogy hamar a belvárosban találjuk magunkat. Sőt, a város bejáráshoz igazán környezetbarát lehetőségeket is nyújt a hotel: ha nem akarunk tömegközlekedésre költeni és még egy kis testmozgás is jól esne, akkor bérelhetünk biciklit is tőlük. Emellett, azért a teljes kép kedvéért el kell mondanom, hogy semmiképpen ne számítsunk nagyon luxus hotelre, azonban ár érték arányban, pár napra, nekünk a szállás nagyszerűen megfelelt.  

Utazásaink során sokféleképpen tudunk tudatosabbak lenni. Persze tudom, hogy ilyenkor pihenni, kikapcsolódni szeretnénk, nem pedig minden apró részletre figyelni. Azonban ezek a kis trükkök, nem csak a környezetünkre vannak jó hatással, de sokszor még a pénztárcánkra is! Számos városban, köztük Bécsben is igazán nagyszerű a tömegközlekedés, így teljesen felesleges autót bérelni sok pénzért. Sőt, turistaként rengeteg kedvezményt is igénybe vehetünk, ami megkönnyíti az utazást, akár például Európán belül. Ilyen többek között az Interrail bérlet, amely pénztárcabarát megoldás, ha vonattal utazgatnánk.

Bécs

A szállásokat tekintve pedig szintén sok ökohotel, Airbnb és couchsurfing lehetőség áll rendelkezésünkre, ha nem vagyunk az 5 csillagos hotelek megszállottjai.

Ezeken kívül még számos módon lehet a környezetünkre is figyelve utazni, de én most a  nem vagy még csak kezdő zöldekkel szeretném megosztani, hogy milyen szuper érzés, ha már egy kicsit Te is hozzájárulsz Földünk megóvásához, úgy, hogy közben jól is érzed magad!

Tagged , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük