Kedves Olvasóink!
2020 számunkra is nagy változást hozott. A Hangszedő Magazin elindított minket egy úton, ami mindannyiunk céljához vezet. Viszont egy új lehetőségnek köszönhetően a Hangszedőtől a mai napon búcsúzunk. A következő felvonást már a Kollektív Magazinnál folytatjuk. Ha tetszett, amit képviselünk, ott továbbra is megtaláltok minket!
Végezetül pedig szerettük volna ezúton megköszönni a rengeteg támogatást, biztatást, amit kaptunk tőletek az elmúlt 3 év során!
A Hangszedő Magazin utolsó posztjaként mindhármunk személyes összefoglaló gondolatait olvashatjátok:
A Hangszedő egy álom megvalósulása volt, amihez a legjobb társra leltem Julcsi személyében. Sose felejtem el, mikor a Zrínyi utcában, munkáinkból lopott szünidőben tervezgettük a részleteket, és azt az estét sem, mikor a Csendesben órákig agyaltunk a magazin nevén. Aztán belevágtunk, és két év múlva már bővült is a csapat Ramival. Örökké hálás leszek mindkettőjüknek, hogy szabadidejüket feláldozva, szívüket-lelküket tették bele ebbe a magazinba, ami közös szerelemprojektünk volt, és valahol mindig is az marad. Köszönöm lányok, hogy megvalósítottuk együtt, mert ez mindig motiválni fog, hogy az álmaink igenis megvalósíthatóak.
-Dóri-
A Hangszedő számomra azt a platformot jelenti, ahol minden tekintetben önmagamat tükrözte az, amit csináltam. Gondolni se mertem volna az induláskor még, hogy mennyit fogok kapni ettől a 3 évtől: elképesztően izgalmas embereket ismertem meg és belekóstolhattam az online magazinok világába. Talán nem csak a magam nevében beszélek, ha azt írom, ennek köszönhetően mindannyian kibontakozhattunk. Számomra a Hangszedő volt az utolsó „lökés”, és egyben az első állomás ahhoz, hogy kitisztuljon a kép és megbizonyosodjak arról, hogy tényleg az írás, ami a legjobban érdekel.
-Julcsi-
A Hangszedő a legjobb pillanatban érkezett az életembe, amikor nemigazán tudtam, hogy mihez kezdjek magammal. Elindított egy csomó olyan kreatív folyamatot, amelynek köszönhetően új dolgok születtek. Hálás vagyok, hogy megismerhettem Dórit és Julcsival még szorosabb lett a barátságom. Mindig kiemelt helye lesz a szívemben ennek a magazinnak.
-Rami-