Ambíció

2. interjúnk Paris Noble-lel, ez alkalommal már az Elevate Strategy & Design társügyvezetőjeként

„Amíg nem azon gondolkozol, hogy másnak mire van szüksége, addig csak a saját egodat tukmálod.”

Paris már két éve egy adag inspirációval lökött az Ambíció rovatunkon, aztán szeptemberben kaptunk egy sajtótájékoztatót, amiben Paris Noble szerepelt Horváth Zoltánnal együtt. Az állt benne, hogy az ő projektjük, az Elevate Strategy & Design munkája nyert a Budapest Arculata felhíváson. Nagy ugrás ez a két évvel ezelőtthöz képest, mi pedig kíváncsiak voltunk, hogyan alakult Paris élete, akinek az első interjúkor még a győri underground, egy gördeszkamárka, rengeteg energia és kíváncsiság fűződött a nevéhez.

A tavaly januárban készült interjúban már említetted az Elevate ügynökséget. Mi történt azóta veletek?

Elindítottuk Zolival a Dank Skates márkánkat, próbálgattuk magunkat, a médiában sokan írtak is róla, de végül körülbelül 5-6 darabot adtunk el. Viszont ezzel párhuzamosan érkeztek a grafikai megrendelések, az első komolyabb a Brain Bar Kft.-é volt. Akkor kezdtük el Zolival komolyan venni magunkat, hogy lehet ez kicsit izgalmasabb lesz annál, mint amit mi gondoltunk. Így a fókusz akkor egy tervezőgrafikai cég kialakítására került. Elmerültünk abban, hogy milyen egy vállalkozást építeni, munka után, szabadidő helyett rengeteg energiát fektetni a beérkező kisebb-nagyobb projektekbe. Tavaly óta pedig a vizuális design munkásságunkat stratégiai gondolkodással kezdtük kiegészíteni, amely eredményeként tulajdonképpen a győri régió első stratégiai fókuszú design- és innovációval foglalkozó ügynökségévé váltunk. 

Idén áprilisban a meghirdetett Budapest arculati pályázat megnyerése után az a megtiszteltetés ért minket, hogy újratervezhettük Budapest arculatát és kialakíthattuk a főváros 50+ vállalata részére egy ernyőarculatot. 

Még ne szaladjunk ennyire előre. Ti Zolival honnan ismeritek egymást?

Zoli a Kovács Margit iparművészeti szakgimibe járt, én pedig a suli épülete elé jártam gördeszkázni. Akkoriban mindenki ott deszkázott, kultikus hellyé alakult ebből a szempontból. Zolival volt egy közös barátunk, aki által egy társaságba kerültünk. De ilyenkor még mélyre menő kapcsolat nem alakult ki, az ezt követő években sokáig nem is találkoztunk.

Aztán kis idő elteltével az akkori főnököm fia felmondott, ezért felszabadult egy grafikus pozíció. Kitettem egy álláshirdetést, Zoli egyből jelentkezett. Az volt az első gondolatom, hogy „ne már, tényleg mindenki grafikus?”. Nem tudtam, hogy Zoli mivel foglalkozik. Aztán megnéztem a portfólióját, ami marha jó volt, átküldtem a főnökömnek, és felvették. Itt kezdtünk el újra bandázni, itt lettünk jóba, ami később átment egy szoros barátságba, nekifogtunk közös projekteknek, az első ilyen volt a Dank Skates.

Aztán jött a Brain Bar Kft. arculatának megvalósítása, ami az első nagyobb falat volt. Ezt hogy éltétek meg?

A Brain Bar abban segített nekünk, hogy elkezdtük komolyabban venni magunkat. Zoli alapvetően nem akart annyira grafikával foglalkozni, mert Győrben kicsit kisarkítva csak a helyi körmösöknek tudsz bármit is gyártani. De jött ez a lehetőség, ami által bekerültünk egy olyan közegbe is, ami Győrben sajnos nem annyira megtalálható. Nyugatiasan dolgoznak, gondolkoznak, kiviteleznek, cégeket építenek.

elevate
Brain Bar arculat
Fotó: Elevate design and strategy

Előtte én ugye a kicsit bohémabb rendezvényszervezésben, undergroundban dolgoztam. Érdekes volt egy teljesen új közegben mozogni. Hiszen korábban még a punk és a hardcore szcénákban minden becsületkasszás volt, a cél nem a profit volt, az egész inkább hobbi és presztízs, amivel kis körökben nagy elismeréseket lehet szerezni.

Szóval ez volt az első ilyen közeg, hogy kiléptünk saját magunk zónájából, és azon kaptuk magunkat, hogy vannak közben más stúdiók, akik szívesen dolgoznának ezen a projekten, de nem őket választották. Itt esett le, hogy sikerült olyan dolgot adni, amiket mások nem feltétlen tudnak. Akkor jöttek az első visszajelzések a munkáról. Azt hittem, majd agyon dicsérik a grafikákat, hogy ilyen jók még sose voltak. De képzeld, ezt senki nem mondta. (nevet) Helyette azt mondták, hogy „Milyen jó, hogy mindig lehet rátok számítani. Ha hétfőre mondjátok, akkor hétfőre lesz kész az anyag.” Annak örültek, hogy gondolkodunk. Meg persze a figyelmességnek. Az első dolog ekkor, ami eszembe jutott, hogy na, ez teljesen félrement. Aztán elkezdtem rájönni, hogy nem ez a lényeg. Hanem az a fontos, hogy legyél jó fej, rugalmas, tartsd be, amit ígérsz. Az, hogy jó a grafika, magától értetődő kell, hogy legyen, nem egy plusz pont.

Úgyhogy erre kezdtük el felfűzni a céget: hogyan lehet 110%-on pörögni. A Brain Bar után jöttek kisebb nagyobb megrendelések. Majd az egyik barátunk szólt, hogy van ez a pályázat. „Nyilvános pályázat? Magyarországon? Biztos el van már döntve, ki nyer.” – Ez volt az első gondolatunk. A koronavírus miatt viszont az összes megrendelésünket visszamondták, nem volt B terv, ezért jelentkeztünk. Aztán jött az e-mail, hogy gratulálnak. Mikor Zoli elküldte, először azt hittem, szivat. De közben meg azt is gondoltuk, hogy annyi munkát beletettünk, hogy úgy éreztük, ez jár. Nemrég lejött egy interjú, MOME tervezőgrafikai tanszék vezetője, Varga Balázs nyilatkozott, ő volt az egyik zsűritag. Elmondta, hogy mi voltunk az egyetlen olyan pályázat, aki három teljesen kidolgozott koncepcióval indult. Érdekes, hogy ami számunkra alap, az az ügyfelet meghökkenti. Ezzel szerintem jól le is írtam a mindennapi tevékenységeinket.

Mi volt ez a pályázat, hogyan szólt a kiírás?

Budapest arculatot szeretne frissíteni, egy ernyőarculatot kialakítani. Mert van maga a Budapest márka, alatta 50 leányvállalat, amik mind arculatilag mind tevékenységileg keresztül kasul, teljesen különböző módon néznek ki, nincs köztük semmilyen összhang. A felhívás az volt, hogy hogyan lehetne mégis egy egységes márkát építeni, úgy, hogy meg lehessen őket különböztetni, de azért meg tudd mondani, hogy ez egy budapesti szervezet. A cégek közé pedig a Cseppkő Óvodától kezdve, az Operán át, az FKF-ig, minden benne volt.

Zoli annyiszor elolvasta a felhívást, hogy konkrétan idézni tudott belőle. Az első két hét azzal telt, hogy a pályázatot elemezte, utánament rengeteg dolognak. Például talált egy plakátot Karácsony Gergő első intézkedéseiről. Úgyhogy azon az úton indult el, hogy mit akar kommunikálni a főváros. Ezért Zoli az ernyőarculat kialakítása során Budapest szervezeteinek a sokféleségéből indult ki. Ezt a sokoldalú halmazt kellett nekünk vizuális struktúrába rendeznünk. Ebből fakadóan, egy flexibilis, szofisztikált rendszer megépítése volt a cél, amely tág spektrumon meg tud szólalni úgy, hogy még a végpontjai is tartják az egységet, azonosságot. Zoli ezt mindig azzal magyarázza, hogy alkatilag egyébként nagyon hasonlít az egész egy hangszerre. Hiszen egy zongorán is a melankolikustól az egészen önfeledt dallamokig terjed a tartomány, ugyanakkor azonosítható az, hogy az adott zenét zongorán játszák.

A nyertes pályamunka egy része
Fotó: Elevate Design and Strategy
Szerintem felületesség sajnos nagyon mindennapos a piacon, én úgy érzem, ez is volt a ti pályázatok kulcsa, ami visszaköszönt a munkátokban.

2019 környékén elhatároztuk Zolival, hogy mi egy stratégiafókuszú ügynökség leszünk. Ez akkor még kicsit számunkra is megfogalmazhatatlan volt, de jól hangzott. (nevet) Aztán elkezdtünk gondolkozni, hogy miben tudunk mások lenni a többi győri ügynökségtől. Az első ilyen volt többek között az, hogy a felületességet elhagytuk, és végig gondoltuk a tervezési folyamatokat. Lényegében az már egy tervezési folyamat volt, hogy ezt végig gondoltuk. Pont, hogy sajnos sokan ezt értik félre, mert a stratégiának nem az kéne legyen a lényege, hogy célokat tűzz ki, hanem az, hogy mi az út, amin odaérsz. Sokan azt hiszik, hogy a stratégia az, hogy legyen az ő cégük is olyan cég mint az „x”, vagy, hogy sok millió forintot keressen. Pedig ezek nem stratégiák, hanem célok.

Nekünk pedig az volt a célunk, hogy hogyan tudnánk a lehető legjobb ügynökség lenni, aki jó projekteken dolgozik, jó emberekkel. Ez volt a mantránk. És hogyan lehet ezt megcsinálna? Úgy, ha nem felületesen dolgozunk. Hogyha megnézed a pályázatunkat, akkor látni fogod, hogy mi egy kész megoldást szeretnénk adni a problémára.

Mit gondoltok, a pénzen kívül mire van szükség napjainkban egy önfenntartó ügynökséghez a piacon?

Valójában az egyik legutolsó dolog, amire szükség van, az a pénz. Pénz csak akkor kell, ha már annak a hiánya okozza a korlátot, mint pl.: hogy már van rengeteg megrendelésed, de elő kellene finanszírozni a csapatot, eszközöket, stb., hozzá. Az a legrosszabb dolog, mikor úgy állsz neki, hogy van pénzed, mert teljesen más dinamikája lesz az egésznek. Akkor nem arra költesz, amire tényleg szükséged van.

Emlékszem arra, amikor kezdtük az egészet, az előző munkahelyemen dolgoztam, nézegettem a Google Suite-s csomagokat, havi 5 euroért járt egy céges e-mail cím. Akkoriban nem voltunk tele egyáltalán pénzzel, és azon agyaltam, hogy „Baszki soha az életbe nem fogunk mi ennyit termelni havonta”. Annyira messze voltunk akkor, hogy a vállalkozás kitermeljen egy G Suite felhasználót, nem hogy kettőt… Ez most nagyon távolinak tűnik, de visszagondolva, szuper, hogy Zolival együtt megoldottuk. Nem az volt, hogy rengeteg pénzt elköltöttünk a Google-nek, hanem volt egy ingyenes e-mailcímünk, és azt használtuk ketten. Nem volt se honlapunk, se portfoliónk. Tudod mink volt? 2×50 darab névjegykártyánk. És elkezdtük tesztelni és interjúztatni a vállalkozásokat, felmérni a lehetőségeink. Kérdezték, hogy mit csinálunk? Válaszoltunk, hogy grafikai vállalkozásunk van. Reagáltak, hogy miben vagyunk jobbak? Az elején ilyenkor annyit mondtam, hogy „szimplán jobbak vagyunk.”, amivel persze nagyon felsültem. (nevet) Aztán idővel már, sok energiát a munkába fektetve, bennünk is megfogalmazódott a válasz: okos brand-stratégiával és kifinomult vizuális designnal segítünk nektek versenyképesebbé válni.

Szóval, ami ma van, az amúgy a sok interjú és kommunikáció eredménye. Elkezdtek rákapni a cégek, hogy mi hogyan dolgozunk. Ehhez pedig egyáltalán nem kellett pénz. Másfél évig ingyenes e-mailcímmel dolgoztunk ketten, honlap nélkül, saját rendes eszközök nélkül. Ezt a „fake it till you make it” (Tettesd, amíg sikerül – a szerk.) hozzáállást alkalmaztuk. Aztán mikor jött a Budapest projekt, akkor összenéztünk Zolival, hogy ez még a fake it vagy már a make it?

De ezen kívül még, ami szerintem fontos, azt januárban Steve Jobs önéletrajzában olvastam. Ő mondta azt, hogy az Apple-nél mindig törekedtek arra, hogy “A”játékosokat vegyenek fel, akik nem kispályások, hanem valami olyan plusz van bennük, amitől az övék lesz a Major League (észak-amerika egyetlen elsőosztályú profi baseballcsapata – a szerk.). Ez nagyon megragadt bennem, elkezdtünk ilyen embereket keresni, ami többé-kevésbé sikerült is. Mindenki nagyon jó abban, amit csinál. De itt nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni! Például már az nagyon fontos, hogy valaki ambiciózus legyen, és érezze, hogy amin dolgozik az egy fontos ügy. 

A képen balról Horváth Zoltán és Paris Noble
Fényképezte: Bíró Nóra

Azt kell megfigyelni, hogy ki miben ügyes, és ebben segíteni őket! Persze voltak félremenések nálunk is, és ez nehéz, mert nekem sok feladatunk lett egyszerre: új üzletet behozni, sales-szel, marketinggel foglalkozni, grafikákat tervezni és gyártani, prezentálni, workshopokat tartani, és a csapat egy részét feladattal ellátni. Néha úgy éreztem, mire kiírtuk a feladatot, addig mi is meg tudtuk volna csinálni. De ha így tettünk volna, akkor meg sose tanult volna meg a csapat semmit. Ilyenkor lesz ugye a szétaprózódott mikromenedzsment. Rájöttünk, hogy az a lényeg, hogy minél jobban önjáróvá tegyünk egy céget. A vezetőknek az kellene legyen a szerepük, hogy magasabb víziókat adjanak le, és megteremtsék hozzá azt a miliőt, amiben a legjobb emberek a legjobb tudásuk szerint dolgoznak.

Szerintetek milyen tulajdonságokra, képességekre, hozzáállásra van a cégvezetéshez szükség?

Nagyon fontos alázatosnak maradni. Attól még, mert magasabb pozícióba kerülünk, nem szabad kiskirálynak képzelni magunkat. Sokan azt gondolnák, hogy megfogták az Isten lábát egy ilyen pályázattal, ezért hátra dőlnek. Ez az első dolog, amit nem szabad, hiszen a veszély mindig ott lehet a következő sarkon. Bármikor bármi történhet. Fontos megtartani az emberséget, alázatosságot.

Elengedhetetlen még egy jó vízió. Mi azt a kezdetektől tudtuk, hogy jó projekteket szeretnénk, jó emberekkel csinálni. Most kezdtünk el visszajelzéseket gyűjteni, hogy mi jön le a cégünkről. Ezek nagyon jól alátámasztják azokat, amiket mi szerettünk volna: hogy lássák, ez inkább egy manufaktúra és egy nagyvállalatokat kiszolgáló cég között van, ami komoly egyben mégis laza.

Ami még szerintem szükséges, hogy ne úgy álljunk a csapatunkhoz, hogy ők vannak kiszolgáltatva nekünk, és nekik kell mindent teljesíteni, mert mi adjuk a pénzt és ők örüljenek, hogy van munkájuk. Ez a régi modell. Helyette inkább ismerjük fel, hogy igazából egymásnak vagyunk kiszolgáltatva. Kölcsönös kell lennie az adok-kapoknak.

Cégvezetőként pedig ne féljünk a nálunk okosabb emberektől. Hiszen akkor tud egy cég jól teljesíteni, ha nálad okosabb embereket veszel fel! Előbb vagy utóbb minden alkalmazott ott fogja hagyni a munkahelyét, ezért meg kell teremtened azt a környezetet, ahol minél tovább maradnak. Ezt pedig ambícióval, alázatossággal és tisztességgel tudod elérni. Persze fontos a korrektség is, és a keretek megadása.

Ezt már kicsit érintettem az előző kérdésnél is, de tényleg nem szabad elaprózódni. Mi mindig azt mondjuk, egy maratont futunk, nem egy sprintet. Azaz lassan, de biztosan érjük el azt a dolgot, nem pedig a quick-wineket (gyorsan megszerezhető célok – a szerk.) akarjuk. Mondjuk az a szerencse, hogy mi azt vesszük észre, hogy rengeteg ilyen quick-winünk van. Ez valószínűleg a hozzáállásunkból fakad, hogy sikerként könyvelek el apró dolgokat, ami tud motiválni.
De fontos még az is, hogy a sok jó visszajelzés mellett azért negatívakat is kapunk, viszont azokat úgy használjuk, hogy fejlődjünk általuk.

Workshop
Fényképezte: Kókai Szilárd

Szoktam néha Gary Veet hallgatni, neki rengeteg követője van, üzleti tanácsadó-guru, az elején nagyon unszimpatikus volt. Azért kezdtem el hallgatni, hogy megtudjam, mit esznek rajta az emberek. Nemrég megkérdezték tőle, hogyha egyetlen egy posztot tehetne ki Facebookra egész életében mi lenne az? Azt válaszolta, hogy megkérdezné, hogyan tudna segíteni. Ez lenne az ő posztja. Ez ráébresztett arra, hogy amíg nem azon gondolkozol, hogy másnak mire van szüksége, addig csak tukmálod a saját egodat.

Ezen kívül, ami még fontos, hogy azon kell gondolkozni, hogy mi az, amit szívesen felvállalnál. Mik azok a jó dolgok, amikben részt tudsz venni. Mi eljutottunk oda, hogy nem a telefon, az autó a státuszszimbólum, a fontos, hanem a projektek. Rengeteg materialista vágyat lehet helyettesíteni azzal, ha proaktív vagy és csinálsz jó dolgokat. Én nem vágyom évek óta feltétlenül a legújabb telefonokra. Ha nem lenne más dolgom, csak ezeket figyelném, akkor persze, húzna magával. De helyette az időmet, energiámat olyan dolgokba fektetem, amik értelmesek, és így bőven elég egy használt eszköz is. Meg különben is, ilyenkor mi az, ami megmarad, ha az ember elmegy? Nyilván nem azt akarod hallani, hogy „Hát ő volt, akinek mindig a legújabb telefonja volt!”. (nevet) Apukám mindig azt mondta, hogy nem lehet ő a leggazdagabb ember a temetőben.

Kishitűség, saját magunk alulértékelése szerintem nagyon tipikus jelenség, ami miatt nem merünk meglépni nagyobb dolgokat. Hogy lehet ezt leküzdeni? Itt főleg arra gondolok, hogy nektek mi adta a lökést, hogy jelentkezzetek a pályázatra?

Egy barátunk egyszer azt mondta létrehozna egy teljesen független akcelerációs központot startupoknak, amit egy budaörsi raktárban képzel el, amit az IKEA fog berendezni ingyen. Köpni, nyelni nem tudtunk az ambiciózus tervtől: “Virág, szerintem tuti nem fog az IKEA ilyenbe beszállni.” amire azt mondta: “Hát figyu, meg kell kérdezni, maximum azt mondják, hogy nem. De addig nem tudhatjuk.”

Szóval így lehet ezt leküzdeni. Meg kell próbálni. Most tényleg mi a legrosszabb, ami történhet? Nemet mondanak? Lesznek nemek nyilván, de az ember igenis megfog lepődni mennyi igennel találkozik. Meg kell adni az esélyét a dolgoknak, különben tényleg csak a tétlenség a biztos.

Jól tudom, hogy hivatásszerűen már nem szervezel eseményeket, bulikat, és a Ticketninjánál is befejezted a munkád? Viszont a vállalkozás vezetése megkövetel napi több mint 8 órás jelenlétet, munkát. Emellett még az Ideathont is szervezed, és több előadást is tartasz design thinking, service design témában. Paris, még mindig kíváncsiak vagyunk arra, hogyan tudod mindezt menedzselni?

Igen, a buliszervezést leszűkítettem féléves vagy éves gyakoriságra, úgy érzem, ha lesz olyan alkalom, amire érdemes lesz valami jót szervezni, akkor abban tök szívesen segítek. Ami most van az még az Ideathon nevű eseményünk, egy online ötletverseny, abban segédkezek. Ezen kívül néha vannak kisebb karitatív jellegű feladatok például a Rómer Háznál, meg úgy összességében van pár ilyen jellegű projekt, ami nem hoz pénzt, de izgalmas, ezekben is szívesen segít az Elevate Strategy and Desing.

És persze itt vannak a gyerekek is velük próbálok minél többet lenni. Egyre többet járok túrázni, illetve én futok kikapcsolódásként, és nagyon érdekel az egészséges étkezés, pár hónapja áttértem teljesen a teljes értékű növényi táplálkozásra, szerintem ez is segít.

A képen balról Horváth Zoltán és Paris Noble
Fényképezte: Bíró Nóra

Aztán az utolsó interjúmban veled azt mondtam, hogy nincsenek értesítések a telefonomon, csak hívás és üzenet, illetve próbálok olyan dolgokkal foglalkozni, amit szeretek, és előre visz. Ezt továbbra is vallom. Nem szabad értéktelen tevékenységgel elpazarolni az időt. Mindent, amit csinálunk, tudatosan kell végezni és meg kell adni a módját — legyen az munka, pihenés, kikapcsolódás, főzés, alvás, egy interjú vagy akármi.

Ki kell tisztítani az elmét, hogy ne terheljenek felesleges gondolatok. Erre jó lehet például egy lista, amit pipálgathatsz, meg ugye a nemet mondás. 

Van pár jó könyv is a témában, mint pl.: the Compound Effect vagy a Make Time (Jake Knapp), ezeket ajánlom nagyon.

Ami viszont elengedhetetlen hosszú távon az egy jó házastárs, társ, partner és csapat. Olyan emberek, akikben megbízhatsz, akik segítenek. Őszinte leszek, mostanában kicsit szétesett a self-managementem, mert becsúsznak a hétvégi melók és 70-80 órás munkahetek, de azért összességében teljes az életem. 

Ambíció rovatunk interjúinak utolsó kérdése mindig az, hogy mit üzentek az olvasóknak, akik nem merték még álmaikat megvalósítani. Most, így 2 év után Paris mit mondanál, és Zoli te mindezen történések után mit üzennél?

Zoli mindezek után úgy gondolja, első körben elég, ha a céljaik megvalósítására összpontosítanak. Sok apró célba érésből születnek a nagy dolgok. Ha ez még egybe is vág ezzel az idealisztikus megnevezéssel, hogy “álom”, az csak hab a tortán. Szerintem még ezen kívül, ami még fontos, hogy az elején senkit ne a pénz hajtson, mert az jön utána. Lehetsz te a világ legboldogabb virágkötője is, ha azt akarod csinálni. Ne a pénz motiváljon, hanem az, hogy őszintén jól érezd magad!

(Visited 600 times, 1 visits today)

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram