Balog Edina Annával volt szerencsénk beszélgetni az általa megálmodott, és 2003-ban megvalósított Kamasztér Alapítványról. A szervezet elsődleges fókuszában a hátrányos helyzetű tinédzserek segítése áll, erről mesélt nekünk Edina.
Mióta létezik a szervezet és hogyan jött létre, mi inspirálta?
2003-ban döntöttem úgy, hogy az utcán csellengő, gördeszkázó, különc gyerekeket szervezett keretek között fogom támogatni. Ezek a gyerekek az iskolában perifériára került, alulteljesítő srácok voltak, akik bizonyos területeken átlagon felüli készségekkel rendelkeztek. Viszont nem voltak hajlandóak vagy képesek beállni a sorba. Kitűntek az átlagos gyerekek közül, a tanárok nem tudták kezelni őket, a szülők nem álltak mögöttük. Az akkor kamasz fiam baráti társaságáról van szó, hamar megtelt velük a ház, jól érezték magukat nálunk. Úgy éreztem, hogy szükségük van egy hozzáértő, támogató környezetre, ahol megélhetik ők is a sikerélményt, a tanulás örömét, a „képes vagyok rá” érzést. Ebből az indíttatásból jött létre a Kamasztér Alapítvány, amely azóta is küzd a hátrányos helyzetű kamaszokért.
A hátrányos helyzetű kamaszok kifejezés talán nem mindenki számára egyértelmű. Mikor beszélhetünk hátrányos helyzetről?
Mi a Kamasztér Alapítványnál tágabb értelmet adunk a hivatalos megfogalmazásnak, miszerint a hátrányos helyzet megállapítását a szülők alacsony iskolai végzettségéhez, alacsony jövedelméhez és komfort nélküli lakáskörülményekhez kötik. Nálunk hátrányos helyzetűnek számít az egyszülős gyermek, az elvált szülők gyermeke, és az a gyermek is, aki ugyan jó családi körülmények között, de hátrányos helyzetű településen él, vagy mélyszegénységben. Egyszóval minden kiskorú, aki valamilyen hiányt szenved, akár szociális, anyagi vagy társadalmi szinten.
Említed, hogy első sorban kamaszokkal foglalkoztok, miért erre a korosztályra esett a választásotok?
Megfigyelhető, hogy az óvodás és kisiskolás gyerekekre a szülők rengeteg időt, energiát fordítanak. Különórákra, iskolán kívüli edzésekre viszik őket, szendvicset csomagolnak, táskát bepakolnak, házit ellenőriznek, leckét kikérdeznek, sokat vállalnak. Ezért talán belefáradnak, mire a gyerekük felső tagozatba kerül, vagy talán a kiskamasz életkori sajátosságai teszik nehezebbé az együttműködést. Valahogy az ilyen korú gyerekek magukra maradnak. Sem a szülők, sem a tanárok nem tudnak jól bánni velük. Nehéz is, mert lázadnak, saját elképzeléseik vannak, mást és másképp akarnak. Kihívást jelentenek a családnak és az iskolának. Ezért úgy gondoljuk, nekik van a legnagyobb szükségük a külső támogatásra, a megértésre, elfogadásra.
Hogyan kell elképzelni a Kamasztér mindennapjait a jelen helyzetben, hogyan éritek el azokat a gyerekeket, akiknek szükségük van rátok?
Programjainkkal minden esetben az éppen aktuális problémákra igyekszünk reagálni. A koronavírus járvány teljesen felforgatta a megszokott rutinunkat. „Átköltöztünk” az online térbe, hogy érdemlegesen tudjuk a munkánkat folytatni.
A gyerekek életvitelében bekövetkezett változás stresszt, agressziót, lehangoltságot, bizonytalanságot, depressziót hozott számukra. Sok bajuk van az online oktatás nem megfelelő minőségével, a társas kapcsolataik kezelésével, nehezen küzdenek meg az érzéseikkel, az igényeiket nem tudják számukra megfelelő módon kielégíteni. Ráadásul a kamasz coaching egyik legfontosabb eleme a személyes, biztonságot nyújtó pszichológiai légkör, amit online igen nehéz kivitelezni. Sajnos a gyerekek nem szívesen kapcsolják be a kamerát, így kevés esetben tudunk hatékony munkát végezni.
Erre a problémára reagálva hoztuk létre a Támasztér @csetpontot, ami a coachingot nem helyettesíti, de átmeneti eszköznek kiváló a gyerekek támogatására. Ezzel lehetőséget nyújtunk a fiataloknak a problémáik kibeszélésére, segítség kérésére. Hozzáértő önkénteseink minden nap fogadják a csetelő gyerekeket, meghallgatják őket, beszélgetnek velük, segítik őket a problémáik leküzdésében. Coaching technikával, értő figyelemmel, jó kérdésekkel támogatják a problémamegoldó gondolkodást és a megküzdési stratégia kialakítását.
Ezen kívül létrehoztunk Facebook csoportokat szülőknek, pedagógusoknak, hogy rajtuk keresztül is eljussunk a gyerekekhez és így közvetve is tudjuk támogatni a célcsoportunkat. Tanácsokkal látjuk el őket, hogyan tudják segíteni kamasz gyerekeiket, tanítványaikat.
És nem utolsó sorban nagy figyelmet fordítunk a sportoló gyerekekre, hiszen őket érte a legnagyobb veszteség ebben a megváltozott helyzetben. Az edzések kimaradása és a versenyek elhalasztása kihúzta a lábuk alól a talajt. A céljaik semmivé váltak, a befektetett munkájuk értelmét vesztette a számukra. A mentális fejlesztésre sokkal nagyobb szükségük van most, mint valaha.
A gyerekeket az iskolákon, pedagógusokon keresztül és hirdetések útján érjük el. Illetve létrehoztunk saját profilt az Instagramon és a TikTok-on is, hogy még közelebb kerüljünk hozzájuk. Szívesen veszünk bármilyen kezdeményezést, ami segít abban, hogy minél több gyerkőc tudjon a programjainkról.
Beszéljünk kicsit a szomorú tényekről. Mennyire súlyos a mélyszegénység Magyarországon? Tudod esetleg számszerűsíteni a problémát?
Ez egy szívszorító téma számomra. Valójában sokkal súlyosabb a helyzet, mint amit a Központi Statisztikai hivatal számadatai mutatnak. Ezek a számok viszonylagosak, a felületes szemlélő számára megnyugtató információval szolgálhatnak. Azonban, ha mögé nézünk a számoknak látható, hogy közel sem ilyen jó a helyzet. A 2019-es adatok az én olvasatom szerint azt mutatják, hogy 2,5 millió ember él mélyszegénységben, vagy ennek határán Magyarországon. Egyes felmérések megkockáztatják, hogy az idei évben ez már a lakosság egyharmadára igaz.
Mi civilként hogyan segíthetjük a munkátokat?
Örömmel veszünk minden féle felajánlást. Szívesen fogadunk például ProBono támogatást, ha valaki a szaktudásával, tanácsadással segíti a munkánkat, illetve önkéntes feladatvállalást. Jelenleg nincs az alapítványnak fizetett munkavállalója, ez azt jelenti, hogy a HR-es feladatoktól kezdve a marketingen és az adminisztráción keresztül a foglalkozás vezetésig minden felmerülő feladatot önkéntesek látnak el. A tárgyi adományok is jól jönnek, illetve az anyagi támogatás a programok megvalósításához. Barterezni is szoktunk. Volt már, hogy csoportszobáért cserébe képzést adtunk a partnerünknek és volt olyan is, amikor a pedagógusképzéseinkhez kaptunk helyszínt, cserébe nevelési tanácsadásért a cég dolgozói számára. Szóval nyitottak vagyunk minden kezdeményezésre, örülünk minden együttműködésnek és nagymértékben hozzájárul a sikereinkhez az ajánlás, a népszerűsítés is.
Voltak negatív tapasztalataid az alapítvány munkája során?
Negatívnak azt szoktam megélni, amikor egy valós igényekre reagáló, értékes programunkra nem kapunk pályázati támogatást. Sajnos sokszor nem sikerül átadni, hogy milyen hiányt pótló a tevékenység, amit tervezünk és mennyire fontos, hogy a gyerekek megkapják az ilyen irányú támogatást. Ezért ma már nem számítunk hazai pályázati támogatásra, inkább saját adománygyűjtő kampányokat indítunk, hátha az emberek másként gondolják. Ilyen a jelenlegi „Ajándékozz Törődést” kampányunk is.
Végezetül elmeséled nekünk a szívedhez legközelebb álló, pozitív történetet a Kamasztér életéből?
Talán a legemlékezetesebb, amikor egy országjáró körúton, halmozottan hátrányos helyzetű településeken tartottunk egész napos kompetencia fejlesztő játszóházat. Az egyik ilyen településen, Göncruszkán a nap végén odajött hozzám egy csillogó szemű roma gyerek, úgy 8 éves lehetett és azt mondta, hogy „ez volt életem legszebb napja”. Soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, amit akkor éreztem. Szívfacsaró volt. Szívesen gondolok vissza erre a programunkra.
