Lelkifröccs

Feminizmus egy kicsit más szemmel: a választás szabadságáról

Emlékszem az első nőnapi élményeimre, amikor kislányként apukám virágot nyomott a kezembe, majd az iskolában fonnyadt kis hóvirágokkal jutalmazták a fiúk azt, én bizony nőnek születtem. Nem értettem. Mármint egyrészt nem érettem én miért lennék nő (hiszen még kislány vagyok), másrészt ezért miért jár virág. Aztán ahogy nőttem és egyre jobban éreztem a súlyát annak, hogy milyen neműnek születtem, egyre több minden került más megvilágításba. Most egy kicsit más szemszögből szeretném körbejárni ezt a nagyon megosztó nőnap témát: arra voltam kíváncsi, honnan indultunk mi nők és vajon változott-e bármi azóta, hogy az első szüfrazsett kinyitotta a száját és női jogokat követelt.

Tudom, hogy elcsépelten hangzik, de valahogy mi nők, sokszor elfelejtjük, hogy milyen utat jártunk be addig, hogy ma már szavazhatunk, vezethetünk autót, és ugyan olyan jogokkal rendelkezünk, mint férfitársaink. Persze, tudom, most sokan felszisszennek, mert azért akármilyen szép eredmények is ezek, azért az egyenjogúság, az egyenlő bánásmód témája, még ma is vitatott, akár hazánkban, akár a világ számos pontján.

Mi, 21. századi nők, már megszoktuk, hogy ezek az alapjogok járnak nekünk, a mindennapi életünk részei és ez így is van jól, hiszen ez a természetes. Mégis, álljunk meg egy pillanatra, utazzunk kicsit vissza az időben, amikor a nők bizony igenis másodrendű állampolgárok voltak.

feminizmus

Más országokkal ellentétben, nálunk nem beszélhetünk valóban egységes feminista megmozdulásokról, csupán inkább törekvések voltak. A legkorábbi ilyen esemény az 1790-es évekre tehető, amikor is egy férfi, önmagát nőnek álcázva fogalmazott meg kéréseket a magyar anyák nevében. Ez a férfi Bárány Péter volt, aki egy nemeshölgy arca mögé bújva írt beadványt a női jogokért.  Később, az 1800-as években, a feminizmus előfutárának tekinthető Újfalvy Krisztina költőnő és társai léptek fel a nők irodalmi közéletben való megjelenésének igényével. Újfalvy többször kifejtette, hogy a nők alárendelt szerepe, és a nekik társított negatív tulajdonságok is társadalmi eredetűek.

Ezt követően a téma sokáig parlagon hevert, egészen a nagy port kavart, a Tudományos Gyűjtemény hasábjain megjelent központosított vitáig.  Az 1822-27 között zajló vitában Takács Éva volt az első nő, aki leírta, hogy azonos oktatás mellett, a nők legalább olyan teljesítményre lennének képesek a politika és a tudományok területén is, mint a férfiak.

Ugorjunk egy kicsit előre az időben, ugyanis a 20. században kezdett szerveződni a feminizmus első hulláma Magyarországon Bédy-Schwimmer Rózsa vezetésével. 1900-ra közel 800 nőegyletet számolhattunk, akik viszont főleg jótékonykodással foglalkoztak, nem pedig az egyenjogúsággal. Később már lehetővé vált, hogy a nők is képezhessék magukat, bár nem a szó mai értelmében, inkább nőnevelést tűzték ki célul. Persze, ez is több volt, mint amiről a nők addig is álmodhattak.  Ahogy mondani szokták, a tudás hatalom, és miután 1895-től, már nők is járhattak egyetemre, hatalmas változás indult a női emancipáció területén. 1904-ben létrejött az első Feministák Egyesülete nevű szervezet. Az iparosodást követően, rengeteg nő került ki az otthon falai közül és állt munkába, kapva ezzel egy teljesen új perspektívát. Bár dolgozni jártak, azonban a bérük még meg se közelítette a férfiakét, a politikai hatalomról pedig nem is álmodhattak.

feminizmus

Magyarországon szavazati jogot a nők először az 1918-as őszirózsás forradalom után kaptak: ezt 24 éves korhoz és írni/olvasni tudáshoz kötötték, míg a férfiak esetében ez 21 éves kor volt és nem kellett tudniuk se írni, se olvasni. Ennek a felismerése indította el aztán a feminista törekvéseket. Olyan feminista szaklapok jöttek létre, mint a Nők és a Társadalom. Ebben a folyóiratban igyekeztek lerombolni a nőkről kialakult képet, miszerint kicsik, erőtlenek és képzetlenek.

A II. világháború időszaka nem csak a zsidó származásúak, de a nők számára és kedvezőtlen törvények bevezetését jelentette. A numerus clausus törvényt először nem kifejezetten zsidók, hanem a nők kizárására alkották meg: az állam egyrészt előírta a zsidó hallgatók arányának csökkentését, másrészt az egyetemekre bízta, hogy felvesznek-e nőket: azaz az állam úgy ítélte meg, hogy nincs kötelessége a nemek közötti egyenlőség biztosítása terén. Ezt követően a főleg konzervatív nőszervezetek jöttek létre.

Aztán jöttek a pártállami idők, amikor boldog boldogtalan azt olvashatta, hallhatta: „lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség”. Az első nagyobb változás az 1946-os választás hozta, amikor előléptek a nők és aktív politikai szerepet vállaltak: járták az országot és a választójog fontosságáról beszéltek. Aztán jöttek az 1950-es évek traktoros munkáslányai, akik már egészen más képet festettek a nőkről. A 60-as, 70-es években a lesújtó demográfiai eredmények láttán a kormány, a GYES és GYED bevezetésével igyekezett növelni a szülési kedvet.

A világ számos pontján a 70-es évek nevezhető a feminista és nőjogi mozgalmak csúcsának, ám ez szinte érintetlenül hagyta Magyarországot. Egyetlen akciót tudnék megemlíteni, amikor néhány egyetemista hallgatónő 1973-ban aláírásgyűjtést szervezett az abortusztörvény szigorítása ellen. Később politikai okok miatt mindannyian elhagyták az országot.

Aztán eljött a rendszerváltás, berobbant a nyugat és vele együtt azt hihettük a változás is.  Bár úgy hitték, hogy a nők teljeskörű foglalkoztatásának és az állami támogatásoknak a megszűnése, továbbá a politikai döntéshozatalból való kiszorításuk kiváltja a nőmozgalmak szerveződését, ez nem így lett.  A nők kiszorultak a munkaerőpiacról és a politikából is.

Napjainkban pedig ott tartunk, hogy a feminizmus szitokszóvá vált. Mivel nálunk nem alakulhatott ki ennek a kultúrája, így egyrészt sokan félreértelmezik azt, mások pedig végletekben tudnak csak gondolkodni és a férfigyűlölő, melltartóégetőkkel azonosítják a feministákat.

A feminizmus a választás szabadságáról és az emberi jogokról kellene, hogy szóljon. Az olyan tradicionális országokban, mint Magyarország ennek az elfogadása és helyén kezelése egy hosszú folyamat lesz.

Írhatnék a „vakkomondorokról”, vagy, hogy nálunk vannak nőitémák és férfitémák, és az unokaszülés, mint legfontosabb vágy politikai kinyilatkoztatásáról is, de ez talán egy másik cikk témája lehetne.

Szó mi szó, bőven van még dolgunk itthon, és ha nekünk nőknek, nem fontosak a saját jogaink, az egyenlőségünk, akkor kinek legyen az? Csak az elmúlt pár hónapban hallhattunk több, családon belüli erőszakról is, amelynek nem egyszer ártatlan gyerekek lettek az áldozatai. Úgy gondolom, ez egy olyan fordulópont, ami nőknek és férfiaknak egyaránt fontos kell, hogy legyen. Át kell gondolnunk a törvényeinket, hogy azok mennyire védik a családokat, a gyerekeket, mennyire védenek MINKET?

Az idei nőnap szóljon kicsit erről, gondoljunk vissza azokra a nőkre, akik sokszor az életüket kockáztatták, hogy mi ma itt lehessünk és ne csendben üljünk a konyhában. Mi ma választhatunk, ez pedig hatalom, amivel őket köpnénk szembe, ha nem élnénk vele és nem hallatnánk a hangunkat, amikor nem csak, hogy kell, de kötelességünk is.

feminizmus

Március 8-án mi ott leszünk a Legyen Nőnap rendezvényen. És Te?

(Visited 21 times, 2 visits today)

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram