Egymásért

Interjú a Food Not Bombs Budapest koordinátorával

food not bombs

A Dudás Katinkával készült interjúban már érintettük a Food not Bombs csoportot, akik ételosztással küzdenek a mélyszegénység ellen. Dadányi Dávid, a szervezet egyik koordinátora szociális munkásnak tanult, és bár már nem a szakmájában dolgozik, szabadidejében nagyon aktívan tesz azért, hogy felhívja az említett problémára a figyelmet, és keresse a megoldásokat. Az interjú első felében a Food not Bombs-ról beszélgettünk, a második felében pedig olvashattok a hazai hajléktalan és civil szervezetek helyzetéről, és arról is, hogy te hogyan tudsz a fennálló problémák ellen tenni!

Honnan indult a Food Not Bombs, mi a célja és itthon mióta aktív?

A Food Not Bombs a 80-as években indult az USA-ban. Akkoriban nagyon nehéz volt ételt osztani, ennek a jogi háttere és szabályozásai miatt. De voltak különféle háborúellenes aktivisták, különböző ideológiákkal, akár punkok vagy hippik is, akik demonstratív jelleggel szerették volna felhívni a figyelmet arra, hogy látványosan tombol a szegénység. Amennyire akkor lehetséges volt, összeszedték a kidobásra ítélt élelmiszereket, ebből főztek, és tüntetésként minél látványosabb helyeken kezdtek el ételt osztani. Üzenve ezzel, hogy tessék-lássék, vannak itt bizony nagy problémák! Ez aztán sok letartóztatással járt, és nagy lett a médiavisszhang, amivel felhívták magukra a figyelmet. Így ennek híre hamar elterjedt más országokban is.

A világ majdnem összes országában a Food not Bombs a ’90-es évek óta van jelen. Magyarországon a 2000-es évek elején voltak először próbálkozások, de azok még nagyon hektikusak voltak. Pár random punk arc havonta párszor főzött, és ételt osztott, de az kevésbé volt szervezett.

A mi csoportunk 2012 óta aktív ebben a formában. Azóta minden hétvégén, egy strukturált háttérrel működünk. 2013 óta pedig van Facebook oldalunk, aminek köszönhetően nagyon sok emberhez el tudunk jutni. Így alakult ki egy támogató közeg, akik bármikor és bármire szükségünk van, segítenek nekünk.

Hogy néz ki egy hétvége a Food Not Bombs keretein belül?

Amikor a mi csoportunk elkezdte ezt a tevékenységet, a piacosok még nem tudták, hogy kik vagyunk. Csak annyit láttak, hogy néhány bugris idióta megjelent szombatonként, és próbáltak kunyerálni a megmaradt árukból. Nem igazán értették, és nem is voltak segítőkészek. Ezért a csoport bevállalósabb tagjai beszöktek a konténerekbe, és onnan dobálták ki az egyébként teljesen jó és fogyasztható zöldségeket. Aztán persze voltak kergetőzések a biztonsági őrökkel is. De nem akartunk eltűnni vagy feladni, és így hamarosan kialakult egy kapocs a piacosokkal, elsősorban az őstermelőkkel.

Ma már ezt úgy kell elképzelni, hogy minden szombaton 13:00 órakor találkozunk az Aurorában, és zárás előtt egy órával megjelenünk a Fővám téri és a Fehérvári úti piacon. Körbe sétálunk, megkérdezzük a kofákat, hogy van-e olyan maradék, amit hétfőn már nem tudnak eladni, mert addigra megromlik az állaga, de holnap még fogyasztható. Vagy van-e olyan zöldség, gyümölcs, fűszer, amit nem tudtak eladni, és nem tudnak mit kezdeni velük? Ezekből az adományokból főzünk vasárnap.

food not bombs
Fotó: Tajnay Dorottya

Egy hétvégén átlagosan 250 kg gyümölcsöt és zöldséget tudunk megmenteni a kidobástól. De gondoljatok bele, hogy ezek csak az őstermelők és egyéb piacosok árui. Ott vannak a céges piacosok, akik nem adhatják ki nekünk a maradékot, mert le kell mérniük és aztán az vagy takarmányba vagy a szemétbe megy.

Viszont ez a mennyiség sok, ezért hamar ki kellett találni, mit csináljunk a megmaradt áruval. Nekünk az is a célunk, hogy ez a tevékenység cirkulárisan működjön, semmi ne vesszen kárba, és mindennek legyen meg a helye. Ezt úgy oldjuk meg, hogy a fel nem dolgozott ennivalót termékeket egy józsefvárosi tanodába visszük el vasárnap az osztás előtt vagy azt követően, ők pedig szétosztják azokat a környékbeli rászoruló családoknak. A zöldséghulladékot pedig egy közösségi kert komposztálja, így az sem vész kárba.

A vasárnap a főzésről, ételosztásról szól. 10:00 órakor érkezünk az Aurorába, és a szombaton összegyűjtött ételekből főzünk levest, főételeket, és ha tudunk, készítünk mellé gyümölcs és zöldségsalátákat is. Ezt követi, hogy a Boráros téren és az Alföldi utcai népszállón kezdünk el osztani 16:00 – 16:20 között. Utána visszajövünk az Aurórába – elpakolunk, beszélgetünk, kipihenjünk a napot.

Milyen egyéb tevékenységekkel küzd a Food Not Bombs a szegénység ellen?

Mi ezt a tevékenységet önként, a szabad időnkben csináljuk, ezért az alapfeladatainkon kívül nehéz sokkal többet tenni, de mindig próbálkozunk apróságokkal. Ebben a hónapban tanszereket gyűjtöttünk például a gyöngyöspatai gyerekeket korrepetáló Napsugár tanodának. Ezen kívül gyakran gyűjtünk tamponokat, betéteket, nedves kéztörlőt, ezzel igyekszünk felhívni a figyelmet a menstruációs szegénységre. Az éppen aktuális gyűjtéseinkről a Facebook oldalunkon tudtok értesülni!

Mi köze mindennek a punk szcénához?

Szerintem nincs benne tudatosság, így alakult. Mondjuk úgy, hogy valaki, aki benne volt ebben, elkezdte hívni a haverjait, és ez lett a végeredmény. Számos országban és itthon is elég erős a kötődés a punk szcéna és a Food Not Bombs között. Valószínűleg azért, mert a vállalt értékek közösek. A Food Not Bombs-nál vannak alapvetések, például kerüljük a hierarchiát, alulról szerveződünk, nem profitorientált a tevékenységünk, igyekszünk értéket teremteni. A punkban is nagyon sok ilyen elv van. A Food Not Bombs háború- és erőszakellenes, kizárólag vegetáriánus és vegán ételeket főzünk. De mindez nem kritérium és szeretnénk is azt elkerülni, hogy szektásodjunk. Szerintem úgy kevésbé tudunk produktívak lenni.

Hogyan lehet titeket támogatni?

Picit messzebbről indulnék ezzel kapcsolatban. Alapvetően mi úgy működik, hogy ameddig van mögöttünk egy támogató közösség, addig mi is tesszük a dolgunkat. De mi ezt csak addig csináljuk, ameddig nekünk nem kell például saját pénzt belefektetni. Ezért minden adományalapú. Adományként kapjuk a zöldségeket, gyümölcsöket, az eszközöket, mint például a dobozokat.

Minden, ami mára kialakult ad hoc jelleggel szerveződött. Nem engedélyekkel és nem jogi úton. Ez szintén fontos alapja a Food Not Bombs-nak, hogy szerteszét a világon nincs szervezetként bejegyezve. Civil emberek szintjén szerveződik.

food not bombs
Fotó: Tajnay Dorottya

Támogatni minket éppen ezért többféleképpen lehet. Nagyon örülünk mindennek, ami a főzéssel kapcsolatos: fűszer, olaj, szárazétel, dobozok, evőeszközök. Amennyire lehetséges, próbálunk minél kevesebb (műanyag)hulladékot termelni.  Ezért örülünk, ha nagyobb számban cégektől vagy magánszemélyektől kapunk jól zárható műanyag dobozokat a porciózáshoz, amiknek legalább ennyivel is meghosszabbítottuk az élettartamát.

A legjobb nekünk a tárgyi adomány, de elfogadunk pénzadományt is. Viszont mivel nem vagyunk egyesület, nincs anyagi bázisunk, amiből tudnánk gazdálkodni, ezért azt találtuk ki, hogy minden évben szervezünk egy támogatói bulit, ahol általában a punk szcénából jönnek fellépők. Ez 2 napos buli szokott lenni, a belépőjeggyel, a támogatói pólóval és a fogyasztással lehet ilyenkor minket támogatni.

Ezen kívül megszoktunk jelenni punk fesztiválokon is büféztetőként. Lencsepogácsás hamburgerekkel és szejtánkebabbal szoktunk készülni. Ez körülbelül egy 3-4 éves folyamatnak a része, hogy mára már egészen profi szintre emeltük a street food tevékenységünket.

Vidéken van bármilyen szervezett ételosztás?

Van, a mi inspirácónk alapján külföldön, Torinoban is megszervezték a Food not Bombs-t! Van egy olasz ismerősünk, aki rendszeresen jár ide Magyarországra, és ő kezdte el a szervezést, ami ott azóta is aktívan jelen van.

Vidéken pedig 2 évvel ezelőtt Debrencenben szerveződött az első Food not Bombs, annyi különbséggel, hogy ők kicsit ritkábban osztanak. Nekik ennyi fér bele, de mi nagyon örülünk, hogy csinálják!

Említetted, hogy mindannyian a főállásotok mellett áldozzátok a hétvégéiteket arra, hogy segítsetek. Hogy bírjátok, és mi a motivációtok?

A belső szervezői körben 10-12 ember van. Rotáljuk a szerepeinket. Van, amikor én vagyok a szakács, van, amikor koordinátor vagy piac koordinátor, vagy én viszem teherbringán az ételeket, stb.

Amiatt, hogy senki ne égjen ki, mindig van 1-4 ember, aki beírja magát előre egy táblázatba, hogy melyik hétvégét, és azon belül mit vállal.

Ezen kívül pedig van egy lelkes 10-20 fős önkéntes bázisunk, akik segítenek. Sokszor külföldiek is szoktak a csapatban lenni.

food not bombs
Fotó: Tajnay Dorottya

Sokunkra igaz, hogy végtelenül dühösek vagyunk, haragszunk, és ezért is csináljuk mindezt. Nincsenek illúzióink, és nem is szeretnénk megváltani a világot – ezek a hétvégék nekünk nem kerülnek semmibe, viszont megérik. Egyrészt sok új és különböző emberrel is találkozunk, kialakult egy baráti, támogató közeg. Másrészt pedig az ételosztásnál láthatjuk a jófej és boldog embereket, akik valóban örülnek az ételnek. Jó érzéssel kívánsz jó étvágyat az embereknek, mert tudod, hogy az elkövetkezendő egy-két napban nem kell majd a kajával foglalkozniuk. Bár sokszor van az, hogy szakad az eső vagy épp mínusz 20 fok van, de a vége mindent jóváír. Tud ez annyit adni.

Mi a véleményed a hajléktalanhelyzetről? Az elmúlt évekhez képest az arány javult vagy romlott?

Készült egy kutatás körülbelül 4 éve az európai uniós országokkal. Benne megfogalmaztak különféle faktorokat, ami alapján mérték a szegénységet, ehhez pedig begyűjtötték a lehető legtöbb országból a lehető legtöbb adatot.

A standard 7 faktor volt, és egy háztartásban egy faktor azt jelentette, hogy például van mosógép, van fűtés, mindennap kerül meleg étel az asztalra, van angol WC, stb. Pontosan nem emlékszem már a részletekre, de ezeket a faktorokat nézték, és úgy számoltak, hogyha hétből legalább kettő faktor hiányzik, akkor szegénynek vagy tartósan szegénynek számít az a háztartás.

A matek pedig gyakorlatilag úgy jött ki itthon, hogy ebből a több, mint 9 millió lakosból közel a fele családi egység szegénynek bizonyult. Ez volt 4 éve. Azóta talán minimálisan csökkent a dolog. De ez egy nagyon erős arány, ami nem feltétlen abban nyilvánul meg, hogy ezek az emberek ott fekszenek az utcán, hiszen azok az emberek is lehetnek szegények, akikről nem is gondolnánk. Mert van hol lakniuk, van ruhájuk, de közben nélkülözésben élnek. Nem látványos, de ott van és rengetegen élnek deprivált helyzetben. És sajnos ez bármikor meg tud billenni egy még lentibb irányba. Úgyhogy a helyzet nem jó.

food not bombs
Fotó: Tajnay Dorottya
Mi lehet a legnagyobb probléma, ami miatt itt tartunk?

Sok probléma van, nem lehet egyet kiemelni. Az agresszív és szegényellenes dzsentrifikáció például, vagy, hogy az évek óta tartó és mélyülő lakhatási válság szétterül az országra.

Nincs átgondolt, többlépcsős kialakított védőháló, és ha egyszer az életed egy pontján megbicsaklik a bokád, akkor nagyon hamar le tudsz kerülni a földre. Vagyis azonnal. Ez sok helyen egy többlépcsős folyamat, a szociális szféra próbál minden szinten segíteni a zuhanástól, de ha itthon egyszer elrontod, akkor a legtöbbször nincs visszaút.

Nagy gond, hogy megfizethetetlenek a lakásárak. Hogy nincs támogatás, és hogy a lakásállomány elöregedett. Nincs konstrukció se, hogyan lehetne mindezt meggátolni vagy újítani.

Az embereket kirúgják a lakásokból, a bankok elveszik, privatizálják azokat, vagy a lakásokból airbnb szállók lesznek. Ami egyébként nem lenne gond, de sok olyan jelenség zajlik itt Budapesten az elmúlt 1-2 évben, ami nem közvetlenül, de közvetetten a szegény embereket sújtja. Kell az átgondolt lakáspolitika, mert különben újra termelődik a szegénység.

A hajléktalanszállókon nincs elegendő férőhely. A hajléktalan emberek egymás hegyén-hátán vannak összezárva. Nincs elegendő zárható szekrény, sokan a lábuk alatt tartják az értékeiket, és nem is kelnek fel, nehogy lopjanak tőlük.

fod not bombs
Fotó: Tajnay Dorottya

Pedig pénz a megoldásra lenne bőven, csak akarat nincs mögötte. A legtöbb esetben a szociális munkások megtesznek minden tőlük telhetőt, de a szociális szféra ki van éheztetve. Nagyon alacsonyak a fizetések, kevés az ember, a kevés emberre sok és gyakran veszélyes, kiégető munka hárul, szűkösek a lehetőségek, állandó a szélmalomharc a döntéshozók és a szakemberek között. Szóval nem meglepő, hogy kevés a szociális munkás. Pedig a képzések általában véve jók, csak már az első félévben arra készítik fel a hallgatókat, hogy ez nehéz karrier, mert nincs benne pénz és nagyon fejlődési lehetőség sem. Csak a legelhivatottabbak, esetleg azok maradnak, akik mögött van egy biztos pénzügyi háttér.

Ha valaki az utcára kerül, mik a lehetőségei? Van egyáltalán erre egy kialakított rendszer?

Pesten a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) a legtöbb hajléktalanszállóval rendelkező egység, Budán pedig a Máltai Szeretetszolgálat, hozzájuk lehet menni. Többek között rajtuk keresztül juthatnak el különféle nappali melegedőkre, éjszakai szállókra. De a legtöbbször elég szűkösek a lehetőségek, mint ahogy már korábban mondtam, ha egyszer megbicsaklik a bokád, nehéz visszakerülni. Hiszen alig kapsz támogatást, nincs jelen segítő szerepben az állam.

Pedig nem csak összesen 1 hajléktalan él az országban, akire rá lehetne fogni, hogy ő szúrta el az életét. Mikor ennyi ember az utcára kerül, és küzdenek ugyanazzal a problémával, ott valószínűleg rendszerszinten nem stimmel valami. Ilyenkor ezt kell észrevenni, és azt kell kitalálni, hogy én, mint magánszemély hogyan tudnék akár egy apró dolgot is tenni.

Tudom, hogy sok emberben negatív érzéseket kelt az utcán való fetrengés. De sokan arról feledkezünk meg, hogy az az ember, akit látunk az utcán, nem biztos, hogy ugyanabban az állapotban került oda: alkoholistaként vagy drogfogyasztóként. Aki tartósan az utcán él, az évek során teljesen elveszíti az érzékelését. Ki van rekesztve a társadalomból, így nyilvánvalóan teljesen más struktúrákat épít fel. Egy hajléktalan ember konstans traumának van kitéve abból adódóan, hogy az utcán él. Nem csoda, hogy alkohol vagy drogok felé fordul, amik hosszútávon nem lesznek rá jó hatással, és a lényét, fizikumát lerombolják. Van egy csomó dolog, amitől az utcán élők megkattannak. Aki meg megy reggel a munkába, teljesen jogosan frusztrálhatja, hogy a villamoson egy kellemetlen szagú ember mellett áll.

food not bombs
Fotó: Tajnay Dorottya

Ilyenkor az állam feladatának kéne lennie az is, hogy olyan rendszert alakítson ki, ami a lecsúszó embereket megfogja, a lecsúszott embereket pedig a lehetőségekhez képest megpróbálja a leginkább rehabilitálni, mert erőforrás és pénz lenne rá.

Azt kell megérteni, hogy társadalmi szinten muszáj a hajléktalan emberek helyzetével kezdeni valamit, még akkor is, ha ők jutottak oda.

Mit gondolsz a hazai civil szervezetekről? Jól működnek?

Nagyon nehezen működnek. A legtöbb szervezet nehéz körülmények között kénytelen dolgozni, nagyon sokat pedig ellehetetlenítettek a munkájuktól. De mindig is ez volt. Nem nagyon sikerült nekünk soha ez a rendszerváltás dolog. Hiába álmodoztak az emberek, most ugyanazok a régi, görcsös struktúrák köszönnek vissza a Kádár-korszakból. Az emberek nincsenek felnőve ahhoz, hogy ezeket a régi dogmákat hátra hagyják, és egy sokkal nyíltabb, szabadabb társadalomban éljünk. Ilyen környezetben pedig szűkös a civil szervezetek mozgástere. De tudok sok hatékony és jó csoportról, csak ilyen korlátok között nehéz eredményeket elérni.

Többen érdeklődnek jótékonykodás vagy civil szervezetek iránt? Kezd kialakulni a kultúrája ennek, vagy még mindig ott tartunk, hogy csinálok egy szelfit, hogy itt voltam és ennyi?

A kultúrája talán kevésbé alakult ki nálunk. Viszont egyre több helyen, egyre több tevékenység mentén látok szerveződéseket, ami tök jó! Nagyon úgy néz ki, hogy nem fogjuk tudni országos szinten megváltoztatni azt, ami most van. Arra nem látok lehetőséget, hogy szervezettebb szinten legyen változás. Amit viszont lehet csinálni, és fontos is csinálni az atomizálás ellen, az az, hogy kis szinteken megakadályozzuk vagy lelassítsuk azt. Én a kisebb közösségekben látom az értelmet. Ezért jó, ha bármilyen dologban csinálsz egy közösséget, ami összehozza az embereket!

(Visited 147 times, 1 visits today)
Facebook
Instagram