Lelkifröccs

Gyász, elengedés és ami mögötte van

gyász

Kényes téma, amiről úgy hiszem nem lehet eleget beszélni. Én magam is idén jöttem rá, hogy fogalmam sincs, hogy működik a gyász és az elengedés, és mi az a pont, amikor rá kell, hogy jöjjél: neked kimaradt a gyászmunka. Nem csak egy szerettünk elvesztését lehet gyászként megélni: lehet az egy szakítás, munkahelyváltás vagy egy jó barátság elvesztése. Fontos, hogy lássuk, milyen fázisokból áll az elengedés, és hogy tudd, minden, amit érzel normális. Nincs ugyan nagykönyvben megírt recept, és bizony a munka oroszlánrésze rád marad, de mi most szeretnénk egy kis támpontot adni.

Saját történet

Nekem idén jött el az a pont, hogy rájöttem, pontosabban a testem és a lelkem jelezte, kihagytam a gyászmunkát. Nagyszüleimet, akik nagyon közel álltak hozzám, 11 hónap különbséggel veszítettem el, majd ezt követte nem sokkal később egy hosszú kapcsolat lezárása is, ami bár felszabadított, de akkor is fel kellett dolgoznom jó pár közös év minden emlékét. Szóval egymás után jöttek ezek a csapások, és én magamat is meglepve jól viseltem. Tettem a dolgom, és folyamatosan egyre több és több feladatot vállaltam be. Suli, munka, angol tanfolyam, új munka. Minden nap, reggel 7:00-től este 9:00-ig be voltam táblázva. Se időm, se kedvem nem volt agyalni.

Mivel én már jó ideje Budapesten lakom, nagyszüleim pedig vidéken éltek, így fel sem tűnt, hogy nincs meg a napi kontakt. Csupán a kéthetes telefonok maradtak ugye el, de valahogy a rohanó napok alatt, ezt észre sem vettem igazán. Olyan volt, mintha csak leugrottak volna a boltba, és majd nemsokára találkozunk.

Így, ebben a tagadásos állapotban telt el egy év, amikor olyan fájón hasított belém a hiányuk, hogy még engem is meglepett. Egyszerre voltam elképesztően szomorú és dühös és megőrjített szinte a gondolat, hogy ezen már nem lehet segíteni. Nem tudok már kérdezni tőlük, nem tudom megölelni őket, de még csak egy rendes búcsú sem adatott meg.

Ekkor gondolkodtam el először, vajon hagytam-e magamnak időt egyáltalán a gyászra, az elengedésre? Kibeszéltem-e magamból úgy igazán az elmúlt két év pörgését, a veszteségeket és hagytam-e időt magamnak, hogy begyógyuljanak a sebek. A válasz nem. A lélek viszont nem felejt és így vagy úgy, de a tudtodra hozza: Hé, haver, valamit elfelejtettél. Lehet az pánikroham, valamilyen betegség, vagy akár depresszió is. A lényeg, hogy ezt nem lehet megúszni.

De mi is az a gyász és mik a stációi

Az élet folyamatosan változik, ezt muszáj elfogadni. Emberek jönnek és mennek az életünkben, és vannak, akiknek az elvesztése jobban fáj. Lehet, hogy a halál, de lehet, hogy egy veszekedés, szakítás írja ki őket a mi történetünkből. A lényeg, hogy tudd, hogy igenis oka volt, hogy őket eléd sodorta a sors vagy éppen a családod részét alkották. És bár fájó a hiányuk, próbáld mindig azt nézni, mit kaptál tőlük, esetleg te mit adtál nekik.

gyász

Napjainkban valahogy mégis nehéz a gyászról, az elengedésről beszélni és megélni azt. Mintha mindenki azt várná, hogy pikk-pakk tegyük túl magunkat rajta. Nem hiába volt régen a virrasztás, a gyászviselet és a gyászév. Ezek mind segítették és megadták a gyászoló személynek a kellő időt, hogy kiadja a bánatát, megélje a veszteséget. Nagyjából egy év biztosan kell, hogy felfogjuk, az adott illetővel már nem tudunk közösen karácsonyozni, nem ünneplünk együtt szülinapot vagy évfordulót. És ez bizony fáj.

Ahogy szakemberek is mondják, a gyász 5 szakaszból áll, ám ennek sorrendje és hossza egyénenként eltérő lehet. Az első szakaszban nem akarjuk elhinni a történteket, szinte még jól is érezzük magunkat, az egész olyan, mint egy álom. Aztán jön a hárítás, a tagadás: nem törődünk a fájdalommal, nem beszélünk a történtekről. Mert amivel nem foglalkozunk az nincs is.

Aztán jön a veszteség érzése, amikor elemi erővel törhet ránk a fájdalom és a felismerés. Ezt követi a düh, a kétségbeesés, esetleg bűntudat. Mit kellett, mit nem kellett volna tennünk. És ha minden jól megy, elérkezünk az elfogadáshoz is, amikor már tudunk beszélni az esetről, kellemes emlékekre is tudunk emlékezni és elfogadjuk a veszteséget. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek mélypontok, vagy az illető nem hiányozhat, csupán, hogy egy sokkal jobb lelkiállapotba kerülünk és újra tudunk a saját életünkben létezni és örülni.

A gyász egy természetes dolog, az élet velejárója. Ne érezd magad rosszul, ha úgy tűnik neked ez hosszabb vagy nehezebb feladat. Sokszor van, hogy akár külső segítséget is kell kérnünk, hogy feldolgozzuk az eseményeket. Ez teljesen természetes, a lényeg, hogy tegyél meg mindent, ami ahhoz kell, hogy akár egy kicsit is jobban érezd magad. Beszélj a családoddal, ha úgy érzed a szőnyeg alá söprik a történteket, lehet ők is úgy szenvednek, mint te, csak senki sem mer nyitni.

A legfontosabb pedig, hogy hagyj időt magadnak. Engedd, hogy átéld a fájdalmat, hogy elsirasd a szerettedet, vagy bármit, amit nehezen engedsz el. Ez nem egyenlő a felejtéssel, csupán a szíved egy megfelelő kis dobozába helyezed azt az emléket, amit bármikor elő lehet húzni, csak már sokkal kevesebb fájdalommal.

(Visited 110 times, 1 visits today)

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram