Ambíció

„Minél többet kapni az élettől, de azt vissza is adni”- interjú Nagy Márkkal

Nagy Márk

Viszonylag kevés olyan volt gimnáziumi évfolyamtársam van, akinek saját Wikipédia oldala van. Nagy Márk ilyen. A Kaposvári Egyetemen tanult színésznek, majd a Nemzetiben is játszott, most pedig a Radnóti Színházban alkot. Hosszú volt az út a keszthelyi gimnázium reálos osztályából a színházi deszkáig, de azt mondja megérte. Mesélt a színészetről, a saját fejlődéséről és belső mumusairól is: ismerjétek meg Nagy Márkot.

A keszthelyi Vajda János Gimnáziumba jártál, méghozzá matek – biológia specializációra. Hogy jött mégis a színjátszás?

Sokat változik az ember tizenéves korában. 14 évesen azt hittem, a matematika megy jól, szerettem is, de aztán ez idővel megváltozott. Keresgéltem, mi az, amit hivatásszerűen, odaadással tudnék csinálni, a színházcsinálás valahogy magával ragadt.

Mikor és miért döntötted el, hogy ebbe az irányba mész tovább és nem csak hobbi marad? Volt olyan pont, amikor elbizonytalanodtál?

Elég gyakran elbizonytalanodom. Inkább amiatt, hogy nem érzem magam elég belevalónak, rátermettnek, ha úgy tetszik tehetségesnek, hogy a rám bízott feladatot megoldjam. Aztán valahogy mindig tovább lendít az, hogy a színház annyi boldogságot okoz, amit nem tudok magamnak más pályán elképzelni. Ezért mindig felszívom magam és tovább csinálom. Úgyis lesz valahogy.

A Kaposvári Egyetem színművészeti szakán tanultál. Mesélnél erről egy kicsit, milyen ott az oktatás?

Uray Péter osztályába jártam, arról tudok beszélni, hogy az ő osztályvezetésével milyen volt. Péter nagyon nagy súlyt fektetett a színpadi mozgásra, amit szerteágazóan értelmezett: Tanultunk Kung-Fu-t, Karatét, Tangót, Flamencot, kortárstánc- és balettalapokat és még sorolhatnám. A színészmesterség részét pedig igyekezett úgy menedzselni, hogy minél több különböző gondolkodású emberrel, színházcsinálóval hozott össze minket, így szerencsére elég sok eltérő szakmai dolgot volt alkalmunk tapasztalni. Illetve nagyon szigorúan számon kérte rajtunk, hogy az olyan tanórákon, amiket nem ő tartott, mint például a karének, alaposan tegyük oda magunkat.

Mit éreztél nagy áttörésnek a szakmád tekintetében?

Tulajdonképpen minden új kihívást annak éreztem. Sőt ha ez környezetváltozással is jár, akkor az ember azt hiszem, hatványozottabban érzi ezt. Amikor Kecskeméten voltam, vagy aztán mikor a Nemzeti Színházba kerültem, az nagy hatással voltak rám, szakmai és emberi értelemben is. Most, hogy a Radnóti Színházhoz szerződtem, most is úgy érzem, hogy egy varázslatos, új dolog történik az életemben.

Miket kaptál a szakmádtól eddig és miben változtál te emberileg a legtöbbet?

A szakmai részében mindig szerencsésnek éreztem magam, nagyon sok olyan feladatot kaptam, ami komoly megpróbáltatás volt. Jó szerepek, jó rendezőkkel, amikből az ember nagyon sokat tanul. Aztán persze mindig, minden próbafolyamatban kétségbe esek, hogy ez nekem nem megy, de aztán a végére mégis kialakul. Azt hiszem, céltudatosabb, felszabadultabb lettem az évek során. Még sok mindenen görcsölök, de időnként már azt hiszem, tudom hasznosítani ezeket a kételyeket.

Nagy Márk
Kép: Daniel Dömölky

Mik a legnagyobb kihívások a színészlétben?

Őszintének lenni a színpadon úgy, hogy azt mások is értsék, formától függetlenül. Közben pedig elfogadni azt, hogy bár az élet impulzusai jót tesznek az ember szakmaiságának, ne feledje, hogy nem csak az élet van érte, hanem fordítva is. Nekem személy szerint ez mindig ingatagnak tűnik. Minél többet kapni az élettől, de azt vissza is adni.

Nyilván téged sem került el az SZFE átalakításáról szóló hírek. Te miben látod a színjátszás jövőjét itthon? Miben kellene változnia?

Remélem, hogy rendbe jönnek a dolgok, és eljön az idő, amikor mindenki újra a szakmaiságra és a szakmaiságon keresztül a világról való gondolkodásra tudja fordítani az erejét. Kívánom az egyetemistáknak, hogy tartsanak ki és ne veszítsék el a szeretett hivatásukba vetett reményt. A színjátszás pedig fejlődni fog, erre a sok tehetséges ember Magyarországon a garancia.

Te hol látod magadat olyan 5 vagy 10 év múlva?

Ez az, amire minden alkalommal mást válaszolok. Valahogy olyan képlékenynek érzem a jövőt, hogy nem is gondolkozom azon, mi lesz évek múlva. De most mondjuk szívesen képzelem el magam egy kertesházban, esetleg Szentendrén, családdal, két vagy három gyerekkel. Aztán majd kiderül.

Ambíció rovatunk utolsó kérdése mindig ugyanaz: mit üzensz azoknak, akik még nem mertek belevágni az álmaik megvalósításába?

Azzal nem veszítesz semmit, ha megpróbálod. Ha úgy érzed, hogy téged boldoggá tenne, miért ne csinálnád, ha másnak nem ártasz. Ha nem is sikerül úgy, ahogy eltervezted, legalább mondhatod azt, hogy jó buli volt.

Borítókép: radnotiszinhaz.hu

(Visited 257 times, 1 visits today)
Facebook
Instagram