Ambíció

Az élet nem végtelen, azt kell csinálni, ami boldoggá tesz! – interjú Nett Katával

Nett Katával egészen hasonló az életutunk nagyrésze. Ő is belekóstolt a turizmus világába, több évig asszisztensként dolgozott különböző helyeken, de miközben lépkedett felfelé élete lépcsőfokain, érezte, hogy valami hiányzik. Külső és belső impulzusok hatására végül rátalált álmai munkájára és most tervezőként irodákat rendez be. Az interjúban elolvashatjátok hogyan jutott el idáig!

Hol dolgozol most?

Tervezőként dolgozom a Haworth-nél, a Graphisoft Parkban. Látványterveket készítek irodák számára és a tervező csapat munkáját támogatom csapatvezetőként.

nett kata
Egy nemzetközi cég aulájának látványterv részlete – 2019

Én úgy tudom, nem a főiskola padjaiból kerültél egyből egy tervezőcéghez. Elmeséled, milyen utat jártál be, mielőtt a Haworth-nél kezdtél el dolgozni?

Idegenforgalmi szakközépiskolába jártam, de a néhány hetes-hónapos balatoni vendéglátós élmények és a turizmus irányú főiskolai nyílt napok után arra jutottam, hogy nem ez lesz az én utam. Ekkortájt felcsaptam azt a bizonyos Felvi nagykönyvet, húztam egy x sugarú kört a lakhelyem körül és készítettem egy listát a szóba jöhető opciókkal. Bevallom, végig az járt a fejemben, hogy valószínűleg inkább külföldre mennék tovább. Elég volt a tanulásból, jöhet a Nagybetűs része az életnek, ezért nem aggódtam túl a dolgot. Aztán az érettségire készülvén megszerettem tanulni, és ez a hozzáállás a főiskolán teljesedett ki igazán. Kiderült, hogy elképesztően sok érdekes dolog van a világon, amiről én eddig nem tudtam. Ugyan a nagy részét nem az iskolákban tanítják, de világossá vált, hogy ott is fel lehet szedni magunkra ezt-azt. (nevet)
Szóval jelentkeztem a Dunaújvárosi Főiskolára, kommunikációs és médiatudomány szakra. Azért ide, mert itt találtam egy számomra izgalmasnak tűnő meghirdetett szakirányt, az üzleti kommunikációt. Nem tudtam, hogy ez akkoriban mit is jelent, de mégis úgy éreztem, hogy nekem erre van szükségem és semmi másra. Az gondoltam ez valami PR, Marketing terület lehet. Ebben ugyan nem tévedtem sokat, viszont az első év után kezdtem belátni, hogy nekem ez a végzettség kevés lesz, szeretnék egy közgazdász diplomát is. Párhuzamosan beiratkoztam a Külker Kereskedelem és Marketing levelező szakára, úgyhogy innentől fogva hétfőtől péntekig Dunaújvárosban ültem az előadásokon, szombatonként pedig a festői Mátyásföldön. Miután diplomát szereztem Dunaújvárosban, felköltöztem Budapestre és elkezdtem dolgozni. Folytattam tovább a BGF-en a marketing képzést. Persze hamar kiderült, hogy dolgozni sokkal fárasztóbb, mint fősulira járni. Végkimerülésem egyik pontján, egy szombaton a nagy előadóban próbáltam ébren maradni – nyilván péntekenként akkor még kötelezően buliba is kellett járni -, elég nyúzott voltam és kiábrándult. Még mindig tisztán emlékszem az akkori érzéseimre, körbenéztem és azon gondolkoztam, hogy nekem tényleg ezek az emberek lesznek a kollégáim, ha itt végzek? Egyet se tudtam volna közülük mondani, aki igazán szimpatikusnak tűnt volna. Nézelődtem, gondolkoztam, őrlődtem, majd egyszer csak felálltam, hazamentem és soha többé nem mentem vissza. Ez így egy kicsit lesarkított, hiszen hónapok óta zajlott már bennem ez a bizonyos agyalás, de valóban itt volt az a pont, amikor átfordult kicsit, és elkezdtem ezt valóban elengedni.

Akkor maradt csak a munka utána?

Nem, természetesen ezután még egy kicsit messzebbre mentem a kreatív iránytól, hogy majd annál tovább tartson visszatalálni. (nevet) Mivel nem szeretek dolgokat abbahagyni – amivel szerintem nem vagyok egyedül -, viszont mégsem akartam számomra értelmetlen dologra tovább energiát fordítani, megpróbáltam egy kompromisszumos megoldást keresni. Arra jutottam, hogy átjelentkezem a BGF-en belül egy OKJ-s képzésre, ahol elfogadják a tárgyaim nagy részét, és így egy kis plusz ráfordítással lesz egy papírom majd erről is. Marketing OKJ képzést nem találtam, viszont a Pénzügyi Szakintéző képzésnek a tárgyai nagyjából lefedték az általam eddig tanultakat. Úgy képzeltem, hogy ez csak levelező szak, majd néha hétvégenként  bemegyek és egy év múlva végzek is pikk-pakk, de nyilván nem így történt. (nevet) Végül három évig csináltam a képzést. Szóval van egy ilyen papírom is. De azt mondják, minden élménnyel többek leszünk, én például már egészen biztosan tudom, hogy soha az életben nem leszek pénzügyes.

Felújított antik fotel egy vidéki modern otthon átalakításakor – 2018

Merre vezetett az utad mindezek után?

A főiskola után, 21 évesen Budapestre költöztem. De gondolom, el tudod képzelni, hogy mennyire vesznek komolyan egy 21 éves lányt. Először 6 majd pár hónap után már 7 órában dolgoztam asszisztensként egy cégnél. Nagyjából fél évet voltam itt, majd ezután szintén körülbelül fél évig voltam recepciós a Pepsinél. Ezután kaptam ajánlatot irodavezető pozícióra egy magyar tulajdonban lévő középvállalatnál. Itt szakmailag már egy sokkal érdekesebb és felelősségteljesebb szakasz következett, izgalmas és önálló feladatokkal. Ezt követően 2 év után kezdtem el a MOL-nál dolgozni, ahol 3 évig voltam az egyik igazgató asszisztense. Aztán új kihívásokat keresve a HR irányába mentem és kis ideig nemzetközi foglalkoztatás területen dolgoztam. Innen viszont visszacsábítottak még kicsit asszisztenskedni. Egy újabb nagyon jó vezetővel dolgozhattam együtt az IT Security részlegen, még nagyjából 8-10 hónapig. Azt biztosan elmondhatom, hogy nagyon sokat tanultam ez alatt az idő alatt. Rendkívül meghatározó része volt az életemnek a MOL-ban töltött 4 és fél év mind szakmailag, mind az önismereti utamat tekintve.

Honnan jött az interior designer ötlet?

Az utolsó egy évben a MOL-nál már nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mi lenne az, amiben igazán kiteljesedhetnék. Megpróbáltam listába szedni, hogy mi fontos nekem egy munkahelyen, mit élek meg sikerként és milyen feladatokat élvezek a legjobban. Arra jutottam, hogy számomra fontos, hogy legyen kézzelfogható eredménye annak, amit csinálok, amire büszke lehetek.
Elmentem például egy ötvöshöz, ott töltöttem egy délutánt és készítettünk egy gyűrűt, ami azóta is meg van. Sokat beszélgettünk közben és jól is éreztem magam, de végül eldöntöttem, hogy ötvös sem leszek. (nevet) De tökéletesen megérte a rááldozott idő! Nincs a fejemben egy titkos gondolat, hogy akár ötvös is lehetnék, ha elég bátor lennék.

Aztán rájöttem, hogy amíg mások munkaidőben mondjuk a Facebookot pörgetik vagy kocsikat csekkolnak, én titokban mindig bútorokat nézegetek. Ekkortájt volt szintén egy lakásfelújítás is az életemben, amit nagyon élveztem, így elkezdtem ebbe az irányba érdeklődni. Ezután jött egy életesemény, ami a végső lökést adta. Az akkori párom úgy döntött, hogy szeretne külföldön elvégezni egy egy éves MBA képzést, így közösen arra jutottunk, hogy Angliába költözünk erre az időre, és mindketten tanulni fogunk. Találtam egy londoni Design sulit, akik hirdettek olyan Interior Designer képzést is, amelyet távoktatásban lehetett végezni, így nem kellett hosszú távra fizikailag Angliához elköteleződni, nyitva hagyva a kérdést, hogy hazajövünk-e 1 év után vagy sem. Végül Magyarország mellett döntöttünk. Én ugyan mikor hazaértünk még nem végeztem a sulival, de ettől függetlenül is sikerült rögtön elhelyezkednem itthon.

Azóta pedig kiderült az is, hogy a belsőépítészet vagy lakberendezés terén is többféle irányt lehet választani. Én például egyelőre a látványtervezésbe szerettem bele. Imádom a tervezésnek ezt a részét. Képzeld el azt a varázslatot, hogy – persze hosszas ötletelések, megbeszélések, ügyféllel való egyeztetések, hangulati tervek, vázlatok, stb. után – egyszer csak létrehozol egy valósághű, 3d-s, szinte fotórealisztikus képet, anélkül hogy az ügyfél akár egy darab csempét is kifizetett volna. Megspórolva ezzel sok haszontalan pénzköltést, dupla munkát, csalódottságot, bosszúságot vagy a hely rosszul kihasználását.

nett kata
Egy nemzetközi cég lounge & hot desk területének látványterve – 2019

Milyen érzések voltak benned a „kiteljesedés” előtti úton? Mi számíthat „jelnek”?

Nagyon szerettem a korábbi munkáimat is, változatos és érdekes dolgokat csináltam, de mindig ott volt a fejemben, hogy valami még vár rám. Hiányzott a kreativitás és folyton kerestem lehetőségeket, miben élhetem ki ezt a vágyamat. Kiállításokra jártam, a művészet is nagyon érdekelt. Elvarázsoltak a kreatív ismerőseim, borzasztóan felnéztem rájuk. De én mindig úgy éreztem, hogy kevés vagyok az ilyesmihez. Sosem lennék olyan jó vagy elég jó. Azt hiszem, valójában ezért nem mertem elkezdeni. Azt gondoltam, hogyha mások ilyen szuper dolgokat csinálnak, hogyan is lehetnék én a versenytársuk? Aztán rájöttem, hogy versenytársak mindig is lesznek, és ez teljesen rendben van. Sőt, inkább inspirálnak! Ráadásul nem kell azonnal a legjobbnak lenned valamiben. Viszont, ha nem kezded el csinálni, biztosan nem is leszel elég jó! Én úgy gondolom, hogyha valamit igazán akar az ember, és minden energiáját abba fekteti, biztos, hogy szuper dolgok fognak belőle születni! Számomra hosszú önismereti út volt, mire rájöttem, hogy olyan típus vagyok, aki ha nem látja az út legvégét, akkor megijed. Valamiért úgy éreztem, minden lépést tudnom kell előre. Elfelejtettem azt az apró tényt, hogyha elindulsz egy úton, akkor az egyik lépcsőfok után jön a másik, amit nem ismerhetsz meg, ha nem lépsz fel az első lépcsőfokra!

Neked mi volt az első lépcsőfok?

Az első pár hónap, mikor otthon elkezdtem egyedül tervezőszoftvereket tanulni, na az nagyon nem volt egyszerű. Mindent a nulláról kellett megtanulnom. Nem volt segítség, akitől kérdezhettem volna, csak ültem a tutorialok előtt és huszadszorra is megnéztem ugyanazt, hogy összeálljon a kép. Pedig ezek a legegyszerűbb lépések közé tartoztak, amik még nagyon messze voltak a valós tervezéstől. Visszagondolva, kicsit olyan ez, mint mikor síelni tanulsz. Az első három napban fel se tudod fogni, hogy ezt mások hogy csinálják, hogyhogy nem akad össze a lábuk, hogy képesek irányítani azt a hosszú lécet? Aztán egyszer csak ráérzel, és összeáll minden! Visszagondolva pedig már tudod, hogy csak túlgondoltad az egészet. Mert ha megvannak a szükséges alapok, onnantól már lehet szárnyalni!

A képzés alatt egyébként rengeteg izgalmas feladatom volt. Gyűjtenem kellett az anyagokat, képeket, színeket minden elképzelésről. Elmentem például kávézókba és ami megfogott, azt le kellett rajzolnom, mellé írnom, hogy miért tetszik, és ehhez hasonló folyamatos megfigyeléseket kellett végeznem a környezetemben. Úgy éreztem magam, mintha újra általános iskolás lennék: színes-ceruzák, vonalzók… a mai napig tele van egy hatalmas doboz ezekkel! Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz még az életemben, de jó jel volt, hogy élveztem. Végig az volt bennem, még a depresszió közepette is – mikor úgy éreztem, hogy semmit nem tudok és sosem fogok megtanulni -, hogy jó úton vagyok és élvezem, amit csinálok. Csak miért nem tudok már mindent azonnal? (nevet) De ez tényleg típusfüggő, én akkor mondom valamire, hogy nagyjából megy, mikor már teljesen körbejártam az adott témát.

Ezen kívül pedig ahhoz, hogy el tudjak indulni ezen az úton, szabadidőre is szükségem volt. 10 hónapon keresztül kizárólag csak tanultam. Valószínűleg soha nem lesz újra ilyen ’luxus’ az életemben, és nagyon hálás vagyok azért, hogy akkor erre volt lehetőségem. Jelenleg is folyamatosan tanulok, otthon is, online kurzusokon is, illetve részt veszek különböző rövidebb, hosszabb képzéseken is, de bevallom ez nem mindig megy. Amikor munka után hazaérek és elkezdek foglalkozni velük, van hogy 12 perc múlva már alszom a laptopomon. (nevet)

nett kata

Moodboard egy fiatal pár számára, új otthonukhoz egy új építésű társasházban – 2018 egy tervezés első szakasza

Mit tanácsolnál azoknak az olvasóknak, akik még nem mertek belevágni terveik, régóta dédelgetett álmaik megvalósításában?

Sok dologról azt gondolom, hogy időpazarlás. Ilyen például az egyhelyben toporgás. Ha valaki már érzi egy ideje, hogy valami nincs rendben, hogy talán rossz helyen van, akkor az ellen tenni kell. Minél hamarabb, mert az élet nem végtelen, azt kell csinálni, ami boldoggá tesz! 

Amit én az első években megtanultam, hogy nagyot hibázni egészen nehéz. Sokszor az, hogy kis dolgokban A-t vagy B-t döntesz nem számít annyira, mint amennyire akkor és ott tűnik. Ha kiderült, hogy rossz az az irány majd a következő lépésnél tudod korrigálni, veszítve ezzel 5 percet, 5 napot vagy 5 hónapot. De inkább abban veszíts időt, amit élvezel, mint abban, amiben nem vagy boldog!

Kata eddigi tervezői munkáit itt éritek el, érdemes rájuk vetni akár csak egy pillantást!

Ha tetszett, oszd meg!
Tagged , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük