Ambíció

„Írás nélkül nem tudok élni” – interjú Fülöp Lucával

Luca szabadúszó újságíróként tevékenykedik, művészeti cikkei jelentek meg a Kortárs magazinnál, de könnyedebb témákban is írt már számtálan női lapnak. Mostanában pedig elsősorban a Roadster-en olvashatjuk alkotásait. Nekem is volt szerencsém egy kis ideig együtt dolgozni vele, ekkor lopta be magát a szívembe.

Számomra az ő személyisége testesíti meg a kiegyensúlyozott, harmonikus létezés fogalmát. Jól eső érzés olvasni írásait, vagy akár ránézni fotóira, mert ezek mindegyikéből nyugodtság, őszinteség, alázatosság és egyediség sugárzik. Két éve is szerettem vele dolgozni, és ez most sem volt másképp, mert Lucával egyszerűen könnyed a munka. Remélem, a jövőben is összesodor még minket az élet. Most pedig fogadjátok szeretettel beszélgetésünket:

Azok kedvéért, akik még kevésbé ismernek, menjünk vissza kicsit az időben a tini Lucához! Ugyanis ha jól tudom a szerelem közted és az írás között egészen fiatal korodban kezdődött. Mesélsz nekem ezekről a kezdetekről?

Ez a szenvedély, az írás szenvedélye nagyjából kisiskolás koromban kapott lángra bennem. Megállás nélkül naplót vezettem, feljegyzéseket készítettem minden élményemről, de olyanra is volt példa, hogy történeteket találtam ki és ezeket vetettem papírra. Én egy nyolcosztályos gimnáziumba jártam, az ötödiket már ott kezdtem és egyik napról a másikra azon kaptam magam, hogy a pályaválasztáson gondolkodom.

Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy vagy könyveket fogok írni vagy cikkeket. Nem sokra rá jött egy kihagyhatatlan lehetőség: a városi (Tatabánya, ott éltem tizennyolc éves koromig) napilapnál tölthettem a nyarat. Az első héten már főoldalon jelent meg egy tárcám, aztán néhány olyan cikk, amiket gyakornokokkal közösen írtunk és ez így ment a következő nyáron is.

Az ezt követő évben viszont úgy döntöttem, lépek egy nagyot – felültem a vonatra és elmentem a Glamour magazin szerkesztőségébe, ahol nyílt napot tartottak. Vittem magammal a kis dossziémat a napilapos megjelenésekkel és persze a határtalan munkavágyamat. Felvettek, dolgoztam otthonról és a szerkesztőségben is egy kis ideig, természetesen a vakáció alatt. Innentől pedig nem volt megállás.

Fülöp Luca
Fotó: Fülöp Luca
Mik voltak az első komolyabb újságíró munkáid?

Mihez képest komolyak?! 🙂 Amikor tizenhat évesen egy nemzetközileg elismert és terjesztett női magazinban jelenhetett meg a nevem, az a világ legkomolyabb dolga volt! Ha mai szemmel nézem, a néhány évre rá következő, InStyle magazinnak írt anyagaimat emelném ki. A divatmagazinos időkben megjelent egy sorozatom és néhány önálló cikkem a Marie Claire magazin blogján is – akkor még csak egy blog volt az online felületük és jól eső az érzés, hogy lényegében ott voltam a legelső lépéseknél.

Lassan 8 éve, hogy a Ludwig múzeumban tárlatvezetéssel foglalkoztál. Hogyan jött képbe a művészet? Ekkor még volt esetleg benned egy olyan gondolat, hogy ezen a pályán mész tovább?

Igazából az érettségi körüli időszak volt a fordulópont. Az, hogy újságírással szeretnék foglalkozni, tiszta sor volt, de el kellett döntenem, hogy milyen tematikába fogom majd mélyebben beleásni magam. Szerettem a női magazinok könnyedségét, az akkoriban még picit kiforratlan stílusommal jól helyt is tudtam állni, de tudtam, hogy valami sokkal univerzálisabb útra kell rátérnem, ahol nem csak írhatok, kommunikálhatok is, mozgásban lehetek, társaságban.

Így jött a művészet. Volt egy időszakom, amikor szerettem volna művészettörténetet tanulni, de nem volt annyira szilárd az elhatározásom, hogy bele is vágjak. Nem akartam elköteleződni egy teljes mértékben elméleti szakma iránt. Érettségi után azonnal passziváltattam, és az első egyetemi évem előtt elvégeztem egy rövidebb művészeti képzést, aztán meg sem álltam a múzeumok világáig. Elkezdtem kritikákat írni kiállításokról és jelentkeztem a Ludwig Múzeum önkéntes programjába. Az önkéntességből gyakornokság lett, végül pedig külsős, bejáró munkatárssá váltam. Így olvadt össze az újságírás, a kommunikáció és a művészet. Imádtam! 

Mi volt az a pont, – ha volt ilyen – mikor eldőlt, hogy szabadúszó munkákból szeretnél megélni?

Az igazság az, hogy amikor elkezdtem írni, a lehető legvarázslatosabb dolognak tartottam azt, hogy otthonról dolgozhatok, hatalmas szabadsággal. Néhány év múlva viszont kezdett szertefoszlani a rózsaszín köd, már több projektem is futott egymás mellett és jöttek az időmenedzseléssel járó problémák, az anyagi bizonytalanságról nem is beszélve. Egy nagyon furcsa kettősséget élek meg azóta is – imádom ezt az életformát, de időről időre erős vágyat érzek arra, hogy egyetlen helyen lecövekelhessek. Ezért azt mondanám, hogy sosem szerettem volna igazán szabadúszó lenni, egyszerűen a lehetőségek és a helyzetek hozták, hogy azzá váltam.

Fotó: Fülöp Luca
Mennyire működik ez a műfaj itthon a te meglátásod szerint? Értem ezt úgy, hogy érdemes-e ma freelancer újságírónak menni, vagy egyáltalán újságírónak, vagy mindenképpen kell az embernek egy kötöttebb munka is az írás mellett?

Szerintem mostanában egyre több a szabadúszó – legalábbis én így tapasztalom. Újságíró pláne. Az elmúlt években számomra is kiderült, hogy rettenetesen nehéz egy helyen bebetonoznia magát az embernek, íróasztalt szerezni egy szerkesztőségnél. Ráadásul az írásnak megvan az a szépsége, hogy ha az ember szereti csinálni, akkor nagy mennyiségben is művelni tudja, ez pedig anyagilag is sokkal kecsegtetőbb, mint egyetlen helyen, átlagos havi fizetésért dolgozni. Szabadúszónak lenni jó, ha az ember együtt tud élni a bizonytalansággal. Éppen ezért szerintem megnyugtató, ha az embernek van egy bázisa, mondjuk egy részmunkaidős állás, amit aztán még kiegészíthet saját projektekkel.

Nemrég úgy döntöttél, hogy leköltözöl a Balatonra. Mi volt az indíttatás a döntésed mögött, illetve milyen az élet a magyar tenger mellett?

Tavalyelőtt – 2018-ban – született meg az elhatározás, aminek az volt az alapja, hogy a párom, aki borokkal foglalkozik, az északi parton kapott állást. Mindig is imádtam a Balatont, a rokonságom egy része zalai, így gyerekkoromban szinte minden nyarat arrafelé és a déli part strandjain töltöttem.

Mivel minden munkámat otthonról végeztem, nem volt kérdés, hogy igent mondjak-e a változásra. Az első hónapokban szinte hihetetlen volt, hogy ebben a környezetben élhetek. Van egy kis teraszunk és kertünk, ahol imádok írni. Sokkal inspirálóbb tud lenni egy madárcsicsergéstől hangos, napsütötte környezet, mint az állandóan pulzáló nagyváros, ahol néha még a saját gondolatunkat sem halljuk.

Fotó: Fülöp Luca
Pár napja előálltál egy újabb inspiráló ötlettel, miszerint blogot indítasz. Én személy szerint rendkívül örülök ennek a hírnek! Mire számíthatunk majd a megnyugvás ösvényén?

Egyszer már próbálkoztam bloggal, bár tény, hogy az még a pályám legelején volt és nem rendelkeztem annyi tapasztalattal és persze kapcsolatrendszerrel sem, hogy működni tudjon. Egy évig futott, aztán be is fejeztem, nem sok időm volt rá és valamiért akkor nem jött a flow.

Az utóbbi egy évben viszont egyre többen kérdezték, miért nincs honlapom vagy legalább egy blogom, ahol jobban megismerhetnek az emberek és ahol olyan gondolatokat is megosztok, amiket amúgy a magazinokban nem szoktam. A koronavírus “krízis” miatt, sajnos nekem is jóval kevesebb munkám lett – lényegében a kommunikációs vonalam maradt, de az újságírói megbízásaim drámaian lecsökkentek.

Írás nélkül viszont nem tudok élni, nekem ez az a tevékenység, amiben száz százalékig ki tudok teljesedni és abban a pillanatban, hogy le kell raknom az újságíró énemet a polcra pihenni, már nem is érzem magam ugyanannak az embernek. Úgyhogy a sok unszolás és a helyzet miatt úgy döntöttem, újra belevágok a blogolásba. Minden lesz benne, ami engem érdekel: kultúra, művészet, könyvek, spiritualitás, pszichológia és persze a Balaton – szóval egy darabka belőlem, minden erőlködés és egoizmus nélkül. Ezen kívül majd szeretnék beszélgetéseket is olyan emberekkel, akiket nagyra becsülök és inspirációs forrásként tekintek rájuk. Egyelőre olyasmi lesz ez, mint egy nyilvános napló, aztán meglátjuk, később mi alakul ki belőle.

Fülöp Luca
Fotó: Fülöp Luca
Kívülről egy magával harmóniában élő, pozitív energiákat sugárzó nőnek tűnsz, amiben a leendő blogod címe még inkább megerősít. Hogyan jut el az ember ebben a zajos világban a kiegyensúlyozottsághoz?

Örülök, ha így látod, bár szerintem attól még nagyon messze vagyok, hogy azt mondjam, teljes mértékben kiegyensúlyozottnak érzem magam. Ez leginkább a munkából fakad, hiszen egy szabadúszónak állandó hullámvölgy az élete és nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy meglegyen a balansz.

Ezért nagyon fontosnak tartom a kellő önismeretet és a lélek ápolását. Rengeteg pszichológiai témájú könyvet olvastam az elmúlt években, a spiritualitás sem áll távol tőlem és úgy gondolom, hogy ez a tudás és a folyamatos fel- és megismerés az, ami lépten-nyomon segít az egyensúly megteremtésében. A másik nagy támogató pedig a természet: kapcsolódni a fákkal, a növényekkel, a minket körülvevő élettel a legjobb módszer arra, hogy megteremtsük a belső harmóniát.  

Mit gondolsz, mi vár Fülöp Lucára a jövőben, mik a terveid?

Természetesen szeretném folytatni az újságírást, de emellett szívesen részt vennék izgalmas kulturális projektekben is. A Balaton adottságait kihasználva viszont a távoli jövőben az sem kizárt, hogy valami teljesen másban próbálom ki magam, például a gasztronómiában. A párommal sokat beszélgetünk arról, hogy a borokat és a kultúrát valahogyan össze lehetne hozni és, hogy nagyon szívesen kezdenénk saját vállalkozásba. Persze, ezek még csak kósza gondolatok.

Végül pedig van egy kérdésünk, amit mindenkinek felteszünk: mit javasolsz azoknak, akik még nem merték megvalósítani álmaikat, és elindulni ezen az úton?

Talán azt, hogy semmit ne halogassanak. Ha hallod a hívást, ami ráadásul mélyről jön, mindegy milyenek a körülmények, bele kell vágni. Az élet úgyis visszaigazol majd, a lehetőségek megtalálnak, ha épp úgy kell lennie és végül eljutsz arra az útra, ami neked lett kijelölve. 

Fülöp Luca
Fotó: Fülöp Luca
Ha tetszett, oszd meg!
Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük