Lelkifröccs

Identitáskeresés állomásai: a munkahelyek – beszélgetés Jakobovits Kittivel

A legutóbbi Jakobovits Kittivel készült interjún felbuzdulva, és miután a hangszedő csapat egyre többször tapasztalta, hogy emberek nem feltétlenül dolgoznak éveken át ugyan annál a cégnél vagy akár egy 180 fokos fordulattal teljesen más munkakörbe kezdenek bele, született meg a cikkünk. Szerettünk volna egy szakmai állásfoglalással bővíteni a rovatunkat, hogy megtudjuk, többnyire mi befolyásolja az emberek döntéseit a munkahely- vagy szakmaváltással kapcsolatban.  

Egy életút során több munkahely szerepelhet állomásokként. Általánosságban milyen indok, motiváció áll a munkahely, pályaváltoztatás mögött?

Nagyon fontos szemponttá vált a pályaválasztás során többek között az is, hogy az emberek lássák a munkájuk értelmét. Ezt külső és belső megerősítések formájában és rendszeresen várják. A külső a munkáltatón és az egyéb körülményeken múlik, a belső a munkához kapcsolódó saját érzésekben jelenik meg. Én azt látom, hogy a mai fiatalok nem úgy állnak a munkához, mint amit el kell végezni, hogy utána hazaérve legyen miről panaszkodni, hanem az életük/identitásuk fontos részévé akarják tenni. És ha az identitás kialakítása még a keresés fázisában tart, akkor ennek természetes eredménye, hogy a változásával a munkahelyet is cserélni fogják.

Valamilyen szinten az önismeret pozitív hozadékaként is lehet ezt értelmezni. Nem azt mondom, hogy a pszichológia és a pszichológusok beszélik rá az embereket a munkahelyváltásra, de az önvizsgálatra bizonyos mértékig igen.

Igaz az a felvetés, hogy 30-hoz közel járó emberekben megfogalmazódik az, hogy most már ideje alkotni valami igazán nagyot?

Abban van igazság, hogy 30 éves kor környékén az embert elkezdi foglalkoztatni, hogy mit hagy maga után. Erik H. Erikson neves fejlődéspszichológus, aki nyolc szakaszra bontotta az emberi fejlődést, is azt mondja, hogy a 7. „felnőttkornak” nevezett szakasz egyik fő kérdése, hogy értékessé tudom-e tenni az életem? Mit tudok létrehozni, ami fennmarad utánam, mivel tudok hozzájárulni a világ előrehaladásához, a következő generációk életéhez? Természetesen ezt nem csak ilyenkor kérdezhetjük magunktól, és nem is minden „felnőttkorban” lévő ember kérdezi magától, de ilyen szempontból bizonyos tényezők kiemelik ezt az életszakaszt, és erre a kérdésre irányítják a figyelmünket.

jakobovits kitti
Mi okozza, hogy manapság senki nem dolgozik nyugdíjazásig ugyanazon a helyen? A gyakori munkaváltásért kell, hogy lelkiismeretfurdalásunk legyen?

Nem gondolom, hogy a gyakori munkahelyváltás teljes egészében negatív jelenség.  Most nem a gazdasági és azon belül is a munkaadói szemszöget vizsgálva, csupán a pszichológiai aspektusokat nézve. A korábbi generációk nem monitorozták ennyire a saját életüket, nem volt „divat” a hétköznapi ember életében az állandó felülvizsgálat. Az önreflexió a mostani 25-30 évesek jellemzője. Szüleikkel, nagyszüleikkel szemben a most felnövő generációk már egy sokkal „pszichósabb” szellemiségben nőhetnek fel, ahol természetes a saját hang megkeresése, a saját döntések és álláspontok kialakítása, és ezek folytonos újragondolása. Az élethosszig tartó tanulás, mint olyan, tényleg létezik számukra, és már nem az van, hogy 18 évesen felnőtt vagy, nesze, éld le azt, ami most előtted van. Meg lehet kérdőjelezni dolgokat, lehet másképp dönteni, lehet újrakezdeni. Ez az alapvető gondolkodásbeli különbség eredményezheti azt, hogy a mai fiatalok gyakrabban váltanak munkahelyet, még esetleg szakmát is. Ha nem tetszik nekik, ahol vannak, úgy érzik, hogy nem felel meg az elvárásaiknak, nem tudják magukat megvalósítani benne, nem látják a fejlődési lehetőségeket, akkor továbbállnak.

A lelkiismeretfurdalás szerintem nem szükséges egy ilyen esetben. Individualista társadalomban élünk, ami azt jelenti, hogy jellemzően az egyén áll a központban, aki saját életútban és sikerekben gondolkodik, nem pedig kollektív teljesítményben. Ezért teljesen érthető, ha saját döntéseinket követve néha változtatunk. Egyébként a lelkiismeretfurdalásnak nagyon sok forrása lehet, ezért ha mégis megjelenik, érdemes megvizsgálnunk magunkban, hogy miért érezzük. Kinek, minek a véleményétől félünk, vagy mi az a következmény, amit szeretnénk elkerülni, és mennyire vagyok én elköteleződve a saját döntéseim mellett? Kinek a szavát engedem be az enyém mellé, és azok milyen kommunikációt folytatnak egymással?

Milyen esetben szorul háttérbe a család és kerül helyette előtérbe a karrier?

Ha már az elköteleződés témája is feljött, nyilvánvalóan ennek a fellazulása, és az ettől való félelem is szerepet játszik abban, hogy nem horgonyzunk le az első munkahelyünkön. Az önismeret, és a számtalan lehetőség felismerése, a „bármi lehet belőled” és „valósítsd meg önmagad” iszonyú nagy felelősséget is tesz az emberre. Annyira meg akarjuk valósítani önmagunkat és annyira kiterjesztjük a figyelmünket arra a sok ránk váró lehetőségre, hogy egyszerűen nem tudunk leülni egy székre és nem tudjuk sokáig elhinni, hogy nekünk ott jó. Nem látjuk az erdőtől a fát. Ha egyet választunk – legyen az kapcsolat, lakhely, de maradjunk főleg a munkánál -, akkor azzal lemondunk az összes többiről. Ilyenkor sokakban jön a kétely, hogy de biztos nem jobb a másik? Mi van, ha még nem látom a tökéletest, és hibázok azzal, hogy megelégszem ezzel? Jó dolog ez a szabadság, de sajnos el tudja venni a fókuszt a jelenről egy folytonos és bizonytalan jövő felé, aminek valami olyan lehet az eredménye, mint mikor a két szék közül a pad alá esünk.

Persze több oka is lehet az identitáskeresés mellett annak, ha valaki több dologban is kipróbálja magát. Lehet ez egy tudatos tapasztalatszerzés, vagy éppen olyan „banális” indok, hogy pénz az kell, de az álommunkám egyszerűen még nem elérhető az itt és most-ban. Az egyetem alatt én is dolgoztam sportboltban eladóként, kávézóban baristaként, vagy éppen recepciósként egy pszichológiai rendelőben. Tudtam jól, hogy egyik hely sem lesz az, ahonnan nyugdíjba megyek (és ugyanúgy a munkaadók is tudták), de az adott helyzetben szerettem, amit csinálok, és igyekeztem úgy értelmezni, hogy ezeket beépíthessem abba, aki vagyok, és minél több tapasztalatot gyűjtsek a világból.

Végezetül pedig, ha egy apró gondolatfoszlányként is, de már akár többször felmerült benned jelenlegi munkád során, hogy nem biztos, hogy ez az irány, amit életed végéig követnél, olvasd el korábbi cikkünket a „Találd meg a szenvedélyed!” címmel. Hiszen nincs annál fontosabb, hogy a munkádban, ami életed legnagyobb részét tölti ki, kényelmesen érezd magad! Ha pedig bármilyen oknál fogva úgy érzed, elkéstél a karrierváltáshoz, ne feledd, hogy sosincs késő belekezdeni az újba!

Köszönet Jakobovits Kittinek ezúton is az online interjúért!

jakobovits kitti

Munkásságát Facebookon itt, Instagramon pedig itt tudod követni!

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, keresd bátran, egyéni vagy csoportos foglalkozásokért!

A képekért külön köszönet Jakobovits Lilinek!


(Visited 1 times, 1 visits today)
Ha tetszett, oszd meg!

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram