Lelkifröccs

Jakobovits Kitti pszichológus és irodalomterapeuta

Véleményem szerint nagyon fontos az önismeret, a harmónia, és a lélekkel való szimbiózisban élés. Kell, hogy figyeljünk a jelekre, hogy észrevegyük azt, ha olyan helyen táborozunk, ami valójában sem testileg, sem lelkileg nem tesz jót. A pszichológia, emberismeret régóta foglalkoztat, ám nem egy egyszerű téma. De mikor megtudtam, hogy ez a szakma az irodalommal együtt is gyógyít, muszáj voltam felkeresni Jakobovits Kitti irodalomterapeutát, hogy beszélgessünk erről kicsit.

Mi az az irodalomterápia?

Akkor kezdem is egy jó tömény definícióval (nevet). Az irodalomterápia lényegében a szövegek segítő szakmában való alkalmazása. Itt direkt mondtam, hogy szövegek, mert ezen belül lehet akár szépirodalmi szöveg vagy akár egy étlap, amiről ellehet kezdeni beszélgetni. A segítő szakma pedig azért fontos ebben a kontextusban, mert nem kell, hogy pszichológus végzettséggel oktassák. Rengeteg területről jöhetnek irodalomterapeuták: tanárok, tanítók, szociális munkások, egyéb mentálhigiénés szakemberek, irodalmárok vagy könyvtárosok is alkalmazhatják ezt a metódust. Sőt, igazából így is indult el, szűk klinikai rétegekben meg könyvtárakban beszélgettek könyvekről, az azáltal kiváltott érzelmekről. Mondhatjuk azt is, hogy ez olyan, mint egy könyvklub, csak van benne egy szakmai vezető, aki irányítja a beszélgetést.

Te hogyan kerültél közel ehhez a szakmához?

Mindig is nagyon szerettem az irodalmat: gimnáziumban magyar fakultációra jártam, aztán emelt szintű érettségit tettem belőle, mindemellett el se tudtam elképzelni, hogy szabadidőmben ne olvassak. 13-14 éves koromban pedig elhatároztam, hogy pszichológus akarok lenni, ebben azóta se ingatott meg semmi.

Tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányon végeztem az ELTE-n, bár tudtam, hogy engem a tanácsadás jobban érdekel. Eközben végig motoszkált bennem, hogy többet kéne foglalkoznom az irodalommal, mint hobbi. Például úgy, hogy az irodalmat és a pszichológiát össze lehetne hozni! Ezért nekiálltam anyagokat keresgélni, akkor még főleg angol szakirodalmak között, mikor rádöbbentem, hogy ezt már kitalálták. Egyrészt csalódtam, mert azt hittem, ez az én ötletem (nevet), másrészt örültem, hiszen ott volt előttem egy kidolgozott módszer. Két kattintás után pedig megtaláltam, hogy a pécsi egyetemen tudok irodalomterápia szakra jelentkezni. A mesterszak mellett be is adtam ide is a jelentkezésemet. Őszintén szólva ez a legjobbkor jött, mert a BA után kicsit megfeneklettem a pszichológiával és az irodalomterápia volt az, ami visszahozott a szakmához. Illetve mikor a mesterképzés alatt nem éreztem annyira otthon magam, akkor mindig az nyugtatott, hogy ez a kettő egyszer össze fog érni!

Tavaly tavasszal diplomáztam, azóta dolgozom és eddig egy rossz szavam se lehet! Már volt egy csoportom és járnak hozzám egyéni konzultációra is, illetve egy kolléganőmmel közösen tartunk művészet- és irodalomterápiát.

jakobovits kitti

Hogy képzeljek el egy irodalomterápia órát? Hogyan van jelen benne az irodalom?

Úgy fogom fel az irodalmat, mint egy kiegészítő módszer a pszichológiában. Mindkettő megáll magában, de együtt nagyon segítik egymást! Ez az, amivel többet adok a szakmához. Ezt egyrészt jól be tudom építeni a pszichológusi munkába, másrészt pedig sokszor azt látom, hogy vannak olyan témák, amiket kerülgetünk, vagy akár mi nem tudunk szavakba önteni. Sőt, olyan is van, hogy nem is tudjuk, hogy éppen azt érezzük. A szöveg iszonyúan fel tud bennünket tárni, igazi AHA élmény-t ad, hogy tényleg, én is ezt érzem! Emellett a szövegek képesek éreztetni veled, hogy nem vagy egyedül, illetve sokszor megírják neked, vagy segít neked levonni a konklúziót, tanulságot.

Ha magadtól olvasol otthon, az rengeteget segít, formálja a személyiségedet. Viszont az utána való feldolgozással mit kezdesz? Én egy két órás beszélgetés során végigjárom pontról, pontra, hol ismertél magadra, hol értesz az adott szöveggel egyet, milyen érzelmeket indított el benned, stb.

Eddig az én területem leginkább a kortárs magyar versek és novellák. Ha ki kéne emelnem valamit,akkor Szabó T. Anna versei azok, amik minden alkalommal „jól sülnek el” és nagyon jól működnek irodalomterápiás közegben.

Az ősszel indult csoportot főleg egzisztenciális pszichológiai témakörre építem, hétről hétre készülve, irányítom, hogy merre haladjunk. De persze figyelem azt is, hogy mire van igény, mi az a kérdés, amit nagyon feszegetnek, azt akkor a következő alkalomba belecsempészem. Mivel a fókusz nem egy emberen van, nem szoktam kérni, hogy hozzanak ők szövegeket, az könnyen elterelheti a figyelmet a csoportról. Ebben az esetben mindig nekem kell készülnöm az irodalmi résszel, kivéve persze, ha írásos feladatról van szó, amit a csoporttagok készítenek.

Az egyéni foglalkozás annyiban más, hogyha a kliens hoz szöveget, az sokat elárul: miért ragadta meg annyira az a rész, és az ebből felmerülő kérdések mentén lehet tovább dolgozni. Sokszor pedig van olyan is, hogy kifejezetten én kérem, hogy következő alkalommal hozzon olyan szöveget vagy verset, ami az adott témát segítheti.

Itthon ez újdonság?

Az induláshoz képest nincs nagyon lemaradva Magyarország, csak a folyamat kicsit lassabban halad. Az 50-60-as években kezdődött, hogy a pszichológiai osztályokon olyan speciális könyvtárakat létesítettek, amelyekben célzottan válogatott, a gyógyulást esetleg segítő könyvek szerepeltek vagy a könyvtárasok tartottak az irodalomterápiához hasonló üléseket. Itthon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen indult ez a képzés először, ott 1-2 generáció már kinevelkedett. De ez 2014-ben Pécsett még viszonylag  új volt. Két éve bárkinek meséltem róla – volt, hogy a szakmabeliek is –, azt mondták, hogy még sose hallottak róla.

jakobovits kitti

Sztereotípia vagy tényleg a nőket jobban érdekli az önismeret?

Alapvetően ez igaz, de azért szerencsére változó. A mi korosztályunkból, főleg a fővárosban élők között a férfiak is nyitnak efelé. Van, hogy konkrétan segítséget kérnek, de olyan is, hogy csak érdeklődnek és eljönnek. A legutóbb futó csoportom fele férfi volt, ami ritka, viszont jó, mert sokat dob a dinamikán! Illetve azt is jó látni, hogy változik a helyzet a férfiak és az érzelmek közös kérdésében.

Mi az átlagkorosztály?

Az átlag 20-30-as év, ellenben jött például igény, hogy gimnazista korosztálynak vagy elsőéves egyetemistáknak tartsak csoportos foglalkozásokat az útkeresés, illetve az egyetem adta új helyzetek miatt. Ez egyébként elgondolkoztatott, rájuk tervezni egy speciális csoportot, azokkal az irodalmi témákkal, amik őket érdeklik.

Az útkeresés szinte ugyanolyan súlyú 21. századi probléma, mint a stressz vagy akár a halogatás. Neked erről mi a véleményed?

Egy lépéssel hátrébbről közelíteném meg ezt a témát. Valóban nagyon megy most az „így kezeld a stresszt, úgy legyél problémamegoldó, közben relaxálj és ismerd meg önmagad”. De ez egy okozat, egy megoldási igény arra, hogy a mi korosztályunk úgy nőtt fel kiskorától kezdve, hogy azt hallgatta, bármi lehet belőle, valósítsa meg önmagát! Ez a hatalmas szabadság óriási bizonytalanságot szül. Nem tud az ember lecövekelni, elköteleződni egy dolog iránt, mert mindig ott lesz az elszalasztott lehetőség gondolata, hogy ez valóban önmegvalósítás vagy teljesen tévúton haladok? Ebben még a legmagabiztosabb emberek is képesek elbizonytalanodni. Nekem is van rengeteg diplomás ismerősöm, akik egyébként teljesen más területen dolgoznak. Volt egy álmuk, megcsinálták a sulit, aztán kiderült, hogy mégsem ez az útjuk. Ez persze okoz egy alapfeszültséget az emberben, amire már van is egy szakszó, a kapunyitási krízis. Ezek olyan jelek, amikre oda kell figyelni! Alapvetően nem szabadna olyan helyzetet teremteni magunknak 20 évesen vagy bármikor, amitől stresszelünk.

Talán erre az a jó megoldás, ha olyan értékrendet képviselünk, hogy azt csináljuk, ami boldoggá tesz. Hiszen azt érezzük, hogy milyen élethelyzetekben vagyunk azok! Fontos, hogy tudjuk azt mondani, hogy itt most jó, nem akarok máshol lenni, nem vár rám húsz másik feladat, amiben megvalósíthatom magam. Ellenben amikor a multitasking nélkül már el se tudjuk képzelni az életünket, mikor egyetem alatt még dolgozunk is, amellett önkénteskedünk, és ott van a lakás, ami áll, ráadásul még a barátaim is igénylik, hogy időt szánjak rájuk, természetes, hogy ebből az következik, hogy túlterheljük magunkat, és azt keressük, hogyan tudunk 5 perc relaxációval 10 órát aludni. Viszont, ha kevesebbet vállalunk, és csak olyat, amit szeretünk, akkor kevesebbet halogatunk, így kevesebbet is stresszelünk, és amikor a lelki egészségre kerül a sor, nem tünetet kell kezelnünk, hanem valóban épülni tudunk.

jakobovits kitti

Kitti munkásságát Facebookon itt, Instagramon pedig itt tudod követni!

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, keresd bátran, egyéni vagy későbbi csoportos foglalkoztatásokért!

A képekért külön köszönet Jakobovits Lilinek!

(Visited 31 times, 1 visits today)

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram