Lelkifröccs

Karantén mulatságok 1.

Nagyjából 10 napja, hogy itthonról dolgozom (önkéntes karantén) , és olyan 4-5 napja igyekszem valójában minimalizálni a kimozdulásaimat. Ráálltunk a barátommal az igazi nyugdíjas üzemmódra, vagyis néha egy kör a Városligetben, hazafelé egy kis boltozás, ha még akad épp mit venni. Eljutottam arra a pontra, hogy tikkel a szemem a legyél pozitív és minden rendben lesz posztok, képek, cikkek láttán vagy legyen az karantén és koronavírus téma. Persze, félreértés ne essék, támogatom, sőt, időnkét gyakorlom is ezt a gondolkodást, de valahogy nem őszinte nekem ez a 0-24-es pozitivitás. Most szeretném egy kicsit más oldalát megmutatni a karanténnak, a home officenak, és az örökös otthonlétnek. Kicsit vicces, kicsit komoly, de mindig őszinte.

Szóval először is szögezzük le, hogy ha előtte nem, vagy csak néha dolgoztál otthonról, akkor az eleje egy hatalmas szívás . Persze, sok függ a munkáltatótól, ő mennyire simulékony, mennyire bízik benned és mennyire partner abban, hogy ez mind a két fél számára jól működő, és nem éppen gyomorgörcsölő időszak legyen. Mert persze önmagában gyomorgörcs okozó a helyzet. Az első két-három napom maga volt a pokol, de nem csak nekem, a velem egy légtérbe kényszerült barátomnak is.  A válaszaim az ideges nemek és igenek után, már-már csak morgásokká alakultak át, de meg kell mondanom, szépen állta a sarat, például egyszer se sóhajtozott az ablak előtt, vágyódó szemekkel.

karantén
Kép: Heszler Rami (@moname_design)

Na, és akkor itt jön az a pont a karanténos cikkekben, amikor elszokott gurulni a gyógyszer: most végre jut idő magadra. Kinek? Hol? Hogyan? A munkaidőm 8 órából átalakul nagyjából sohavégetnemérőszarhalommá, körülbelül egy hete tolom ugyanabban a pizsamában, a fésűt csak néha húzom végig a hajamon, de azért fogat még mosok. Na jó, amikor volt egy online meetingem, akkor felvettem egy rendes felsőt. Szóval nekem sokkal, de sokkal kevesebb időm van magamra. Nem sminkelek, mert minek, nem csinálom meg a hajam, mert minek és a fürdést is csak azért végzem el minden este, mert addig is egyedül lehetek, nem mert koszos lennék. Elég negatív ez tudom, elnézést is kérek.

De hát öröm az ürömben, hogy végre tényleg együtt tudunk lenni a párunkkal, ha úgy hozta a sors, hogy vele zártuk össze magunkat. Igen, az első pár nap még jó, és izgi, úgy álltok hozzá, hogy igyekeztek megtartani majd a romantikát. Aztán eltelik egy kis idő, és ez is csak rutin lesz, a sok együtt töltött nap alatt pedig annyira egymás agyára tudtok menni (főleg egy egylégterű lakásban), hogy nem hogy hozzábújni nem akarsz, de a hangos leves szürcsölése is egyszerre nem kedvesen bájos, hanem falatkaparóan idegesítő lesz.

Aztán nemrég képzeljétek, beütött nálam a fordulat. Valahogy elkezdtem megtalálni a rendszert a napjaimban, méghozzá egetverő hülyeségekkel. Plusz a munkámban is igyekeztem megteremteni az egyensúlyt, és priorizálni a feladatokat. Amikor csak lehetséges és nem ég a ház, akkor pedig igenis kikapcsolom a gépet 17:00-kor.  Aztán a barátom nagy bánatára rákaptam a PS-re, így viszont van mit várnom este, hogy egy kicsit nyomkodhassam. Beiktattam egy kis edzést, aminek a hiánya nálam sok feszültséget okozott. Rájöttem, hogy minden nehézség ellenére, mennyire gördülékenyen élünk együtt, és még mindig minden reggel tökre jó érzés mellette ébredni (tudom, majd nézzük meg 20 év múlva).

Csomót festek, rajzolók, írok, ami miatt mindig csak sírtam, hogy nem tudom beiktatni a napjaimba. A spa élmény még mindig kimerül nálam abban, hogy befestettem a hajam, meg is mostam! És az epilátor is előkerült végre. Mindenki nagy örömére. Aztán elkezdtem egymás után gyártani a kenyereket, amik kifejezetten finomak lettek, és minden egyes alkalommal egyre jobbak. Máskor nem lett volna ehhez türelmem. Végre elkezdtem értékelni, és felhasználni azt, ami miatt régebben csak panaszkodtam: az időt.

karantén
Kép: Heszler Rami (@moname_design)

 Meglepően jól tudunk egymás mellett dolgozni, kikapcsolódni a barátommal, hála annak a képességemnek (is), hogy tudok úgy válaszolni, hogy nem is mindig hallom, mit mond (bocsi). Mondjuk, ahogy észrevettem, ő se mindig kíváncsi a válaszra. Illetve nagy könnyebbség az, hogy abszolút kiveszi a részét a háztartásban. Múltkor például megkértem, hogy csináljon ebédet és vacsira mondjuk kész is lett, de annyi mennyiség, hogy három napig azt ettük.

Azért néha rajta is látom a bezártság negatív jeleit, például amikor 30 perc után arra lettem figyelmes, hogy a TV-n állítgatja a színt és a fényerőt. Azóta is keressük a tökéletes beállítást. Illetve ma már azért feltűnően sokat volt a konyhában és a WC-n, de nem tudom hibáztatni.

Szóval ez még nagyon csak az eleje, és biztos lesz egy csomó mélypont még, főleg, hogy most azért még szabadabban mozgunk. Persze, hiányzik a családom és a barátaim, akikkel azért igyekszünk most tartani a távolságot, de milyen jó, hogy van internet. Már amikor nem szakadozik.

Nincs nagy tanulságom nektek, talán csak annyi, hogy ha valami segít jobb fényben láttatni a dolgokat, az a humor. Ha ti is kitudjátok nevetni a helyzetet, magatokat, a bénázásotokat, akkor egy kicsit könnyebb lesz. Ráadásul igazából nincs is okunk panaszra: egészségesek vagyunk, otthon lehetünk, ahol van minden, amire szükségünk van. Lebegjen ez a szemetek előtt és nevessetek sokat!

(Visited 15 times, 1 visits today)

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram