Lelkifröccs

Karantén mulatságok 3.

Úgy hallottam egyesek nagyon kreatívak! Van, aki lefutotta a maratont az erkélyén, mások pedig a könyvespolc vagy az ajtófélfa segítségével élnek kedvenc hobbijuknak, a falmászásnak. Na, ilyesmivel sajnos nem szolgálhatok, de azért igyekszem én is lefoglalni magam!

Mikor ezt írom a 33. itthon töltött napomnál tartok. Sokak számára furának tűnhet, hogy mégis hogy tarthatok ennyinél. Úgy, hogy mielőtt beütött a krach, pont beteg lettem, és aztán már vissza se tudtam menni dolgozni, mert nem lehetett. Vicces (vagy inkább szomorú), de ennek köszönhetően például a telefonos kalendáriumomban a különböző talik, programok és határidők bejegyzéseit felváltották a ’karantén nap 25.’, ’karantén nap 30.’ jelölések. Nem túl izgi, de legalább kinevetem saját magamat ebben a hülye helyzetben. Mert hát, ha valamivel túl lehet ezt élni, az fixen a humor.

Anyukám ki is találta, hogy játsszuk el a Queen I want to break free című számát, de nem voltak hozzá parókáink, így elvetettük az ötletet. Bár ha hosszú lesz még ez az állapot, akkor simán lehet, hogy láthattok, mondjuk Roger Taylor-ként. 😉

Mit csinál az ember 33 nap bezártság alatt?

Hát alszik, eszik, és sorozatot néz. Mért te mit csinálsz? Na jó, csak viccelek. Tudjátok, mondtam, a humor fontos! Valójában azonban nyilván mélypontok is vannak. 33 nap alatt pedig nem is kevés. Ilyen az, mikor semmihez nincs kedvem. Mikor álmatlanul forgolódom hajnali 3-ig. Mikor el kell búcsúznom az új munkámtól, mert veszélybe került a cég emiatt a fránya vírus miatt.

Mikor a legjobb barátnőimmel video chatelek, és boldog vagyok, hogy láthatom őket, közben mégis sír a lelkem, mert annyira szeretném megölelni őket. Hiányoznak a barátaim, rokonaim, mindenki, aki fontos számomra. De igyekszem nem elmerülni ezekben az érzésekben. Mert ha 30 nap után hagynám, hogy úrrá legyenek rajtam, akkor őszintén nem szeretnék belegondolni, hol kötnék ki a 60. napon. És bárcsak ne lenne 60. nap!

karantén
Fotó: Tajnay Dorottya

Szóval inkább lefoglalom magam egy csomó dologgal. Például olaszul tanulok. Elkezdtem már többször, most itt az idő komolyan venni. Mert hát, ha valami, akkor időm az most van bőven. Aztán igyekszem életben tartani a két bazsalikomot, és a koriandert a konyhaablakban. De most komolyan, nektek már sikerült? Én most nagyon figyelek rájuk, eddig egészen jól megy a dolog, drukkoljatok!

Nekiálltam végre normálisan edzeni is. Azon filóztam, hogy bakker, hát most aztán mindenki kipattinthatja magát! És ha van egy kert vagy erkély is a közeletekben, akkor nyárra barnábbak lehettek, mint valaha! Hiszen most nem csak az évi 1-2 hét nyaralás alatt kell összeszedni azt a színt, mert dolgozhattok vagy kávézhattok a napsütésben akár minden nap! Már amikor nem jön egy tájfun, ugyebár. (Eskü valamelyik nap olyan volt, mintha az lenne! Kérdezzétek meg a szomszédaimat!)

Aztán végre újra leültem a zongorám mellé. Igaz, hogy totál ideges lettem tőle, hogy mindent, de tényleg mindent elfelejtettem, de sebaj. Ahogy a régi töri tanárom mondta: „Innen szép a nyerés!”

Húgom nagy örömére pedig egészen sok új receptet tesztelek rajta. Egy ideje már nem eszik húst ő sem, így az a felállás, hogy én főzök neki meg magamnak, anya pedig a többieknek. Imádom, amikor kinézek egy receptet, megcsinálom nagy büszkén, aztán az van, hogy baromira nem hasonlít a képre. Mondjuk legalább általában finomra sikerednek, végülis az a lényeg, nem? Húgom amúgy nagyon jó kritikus! Mindenre azt mondja, hogy finom. Szóval vagy hazudik, vagy nagyon jó vagyok. Szerintem a második. Eléggé szókimondó csaj, úgyhogy nem hazudna nekem. Igaz, húgi?

Mik történnek még? Kiraktunk néhány puzzle-t. Na jó, főleg a másik húgom jeleskedett ebben, de azért segítettem neki én is! Meg végigfotóztam az összes virágot a kertben. És anyával vettünk paradicsom-palántákat. Én mondjuk epret akartam, de az nem volt még. Majd a következő heti portyánkon szerzek, mert szerintem mindenre fel kell készülni, és az eper az olyan, hogy anélkül nincs élet.

karantén
Fotó: Tajnay Dorottya

Ja és eltöröltem a szülinapomat. Nem gondoljátok, hogy karanténban fogom megtartani, ugye? Azt felejtsétek el! Letörlöm Facebook-ról is, már elhatároztam. Majd ünnepelek, ha vége ennek a förtelemnek. Akkor viszont nagyon! Mindenkit meghívok! Igen, még téged is! Azért egy üveg vodkát már most vettünk. Nem lehet karantén a kedvenc koktélom nélkül! (Bloody Mary)

Felnéztem újra Skillshare-re is, tanulgatom a fotózást, meg a coachingról is, mert az is érdekel, ha más nem, a saját kis életem rendben tartása miatt. Meg amúgy alkalmanként cikkeket írok. Gondoltátok volna? Haha. Vicceskedek megint, tudjátok a humor fontos! Néha színezni is szoktam, nagyon megnyugtató dolog, ajánlom mindenkinek!

Az utcánk végében lévő erdőbe is kimerészkedek pár naponta, bár még mindig tömegek vannak néhol, ez rettentően zavar. Ők nem tudják mi a helyzet? Viccen kívül. Úgyhogy többnyire csak hétköznap nézek ki oda. Viszont egyszer virtuálisan egy nagyon jó barátom is elkísért. Video chaten próbált okosítani fényképezési technikákról, csak, hogy még több virágot fotózzak!

Tanulságok, okosságok

Egy dologra mindenképpen rájöttem! Az ember bármire képes. Képes alkalmazkodni egy szar szituhoz, még akkor is, ha baromira nehéz. Képzeljétek még randiztam is a karantén alatt! Nyugi nem mentem sehova! Csak annyit hangüziztünk, hogy az felért már egy első randival, szóval elhívott emberünk a második randira: Skype-ra. Mondjuk az messenger video chat lett, de csak mert annyira nyomi vagyok, hogy két laptopom közül egyiken sem működik a webkamera. Ne is mondjátok… Szóval visszatérve, igen, ilyen is volt. Érdekes, ahogy kicsit minden átalakul és próbáljuk kreatívan, humorral megoldani a dolgokat. Amúgy azóta volt 3. online randink is, egész jó fejnek tűnik a titkos idegen, meglátjuk!

Amit mondani akartam, hogy ez a része egészen lenyűgöz ennek a helyzetnek. Ahogy az emberek igyekeznek kihozni a lehető legtöbbet ebből a szituációból. Tele van az Internet vicces mémekkel, erkély zenészekkel, táncoló rendőrökkel, búrában randizó párokkal és még sorolhatnám. Biztosan ti is látjátok őket, és nektek is csomó ötletetek van! Legyetek kreatívak, tanuljatok, énekeljetek, táncoljatok, videochateljetek, szeressetek! Bennem ezek a dolgok tartják a lelket! Ja és a humor. Tudjátok, mondtam, a humor az fontos! 😉

Ha tetszett, oszd meg!
Tagged , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük