Lelkifröccs

Koronavírus: ahogy mi látjuk

Sokáig fontolgattuk, hozzászóljunk-e a kialakult szituációhoz. Magazinunk igyekszik távol maradni politikától, botránytól, pletykától, negatív hullámtól, ezért hallgattunk. Eddig. Mert eddig bírtuk. Most viszont betelt a pohár, ezért úgy döntöttünk, mi is megosztjuk veletek gondolatainkat.

Tajnay Dóri: Múlt héten rám tört valami betegség féleség, ezért eljöhettem a munkahelyemről. Nem lett lázam, nem voltak azok a bizonyos tüneteim (amik a koronavírusra jellemzőek), de mire jobban lettem, addigra a világ helyzete sokat változott, és a fennmaradó enyhe köhögésemmel már (teljesen jogosan) nem mehettem vissza az irodába. Aztán még nagyobb lett a pánik, és most már nálunk is, ahogy sok más helyen, kötelező home-office-t rendeltek el, (egyébként büszke vagyok rá, hogy a mi fönőkségünk elsők között hozta meg ezt a jelenleg nagyon fontos döntést) és szinte alig van munkánk. Félek-e emiatt? Természetesen igen. Ahogy biztos vagyok benne, hogy mindenki más is aggódik, sőt, kezd elszabadulni a pánik.

Úgyhogy én arra jutottam, elég. Elég a pánikszerű vásárlókból, a hosszú sorokból, tülekedésből, az elképesztő mennyiségű posztból, amik riogatnak, amikben ostobaságokat beszélnek a nagy megmondó emberek. Elég abból, hogy senki nem figyel a másikra, hogy mindenki megbolondult, és ha picit gyorsabban indulok meg a zebrán (amin teszem hozzá egy autó átengedett és még a vészvillogót is bekapcsolta, hogy a mögötte levők is felfogják ezt, sikertelenül…) akkor halálra gázol a másik sávban száguldó furgonos. Elég volt.

Mit javaslok?

Hogy kapcsoljátok ki az internetet, vagy legalábbis ne menjetek fel a közösségi oldalakra, se semmilyen hírportálra. Már nem lehet kiválogatni lassan mi az igazi hír. Használjátok kizárólag a chatre szolgáló appeket, hogy a barátaitokkal, családtagjaitokkal tudjatok beszélgetni. Zárjátok ki az online teret, amennyire csak tehetitek, és maradjatok otthon! Hozzátok meg ezt a felelősségteljes döntést, hogy mielőbb vége legyen ennek az egésznek!

Használjátok ki ti is ezt az időt arra, hogy befele fordultok. Itt van egy nagy adag idő, amit most megkaptunk, hogy végre lelassítsunk. Ha ezt pánikolással töltjük, azzal csakis kizárólag ártunk magunknak. Szóval maradjunk otthon, vegyük elő azokat a feladatokat, amiket régóta tologatunk, és rágjuk át magunkat rajtuk! Edzünk, jógázzunk, meditáljunk, amennyire az otthonunkban lehetőség van rá. Olvassuk ki a könyveket, amikre eddig nem volt időnk, társasozzunk a családtagjainkkal, vagy akikkel együtt élünk, töltsük velük hasznosan ezt az időt! Takarítsuk ki az egész lakást/házat, hisz úgyis ideje a tavaszi nagytakarításnak! Fessünk, rajzoljunk, alkossunk!

koronavírus
Kép: Tajnay Dóri

Térjünk vissza a természetbe, hisz most a legbiztonságosabb hely egy erdő, ahol feltöltődhetünk, ahol tudunk egyedül is lenni. De ez legyen az egyetlen hely, ahova kimegyünk! Tegyünk fel arcpakolást, hallgassunk okosító podcastokat, aludjunk sokat, gyantázzunk (haha), hidratáljunk, igyunk zöld turmixokat, szóval csináljunk bármit, amivel ápoljuk, építjük magunkat, hogy ha túljut a világ a víruson, akkor újult erővel kezdjünk mindent újra.

Tudom, nagyon nehéz nem aggódni, de minden félelmünkkel csak erősítjük a negatív hullámot, és mélyebbre süllyedünk. Mindezeket magamnak is írom, mert engem is sodornak magukkal ezek a gondolatok. Itt az idő, hogy megálljt parancsoljunk nekik, és elvonuljunk. Mert semmi nem tart örökké, és ez a vihar is elmúlik egyszer, és akkor majd tiszta lappal, együtt újrakezdünk mindent. Ehhez viszont az kell, hogy összefogva, felelősségteljesen döntsünk, és ez alapján viselkedjünk. Én hiszek bennünk, és abban, hogy legyőzzük ezt is! <3

Heszler Rami: Napok óta feszített ez a téma engem is. Hiszen ott van a mindennapjainkban: ott van a barátimmal való beszélgetésben, a munkahelyemen, miközben a legújabb híreket várjuk a kollégáimmal, de ott van a metrón is, a csúnyán köhögő utasban, és az ezt követő riadt szempárokban. Ott van a Facebook feedemben, az anyukám aggódó telefonjaiban, és minden kézmosásban.

Nehéz okosat mondani, meg nem is hiszem, hogy sok újat tudnék hozzá tenni a témához. Száz meg száz plakát, videó és kép figyelmeztet minket mire figyeljünk, hogyan mossunk kezet és maradjunk otthon, ha tehetjük.

Gondoltam Kína messze van. Milyen butaság a 21.században távolságokban mérni egy vírus terjedését. Aztán persze rohamosan közeledett felénk, de még mindig nem éreztem komoly fenyegetettségnek a dolgot, ma meg tessék, egykettőre háborús helyzetben találja az ember magát.

Aggódunk magunkért, a családunkért. Aggódunk az országért, a gazdaságért. Látom, ahogy számos barátom, akik a szórakoztatóiparban, vagy éttermekben, kávézókban dolgoznak, egyik napról a másikra munka nélkül maradnak.

Én is egyre feszültebben cipelem haza magammal a laptopomat, bármikor beindulhat a home-office. Így ésszerű. De ahogy mindent, idővel ezt is megszokjuk majd. Megszokjuk, hogy átgondoljuk hova megyünk, mikor és mennyi időre, megszokjuk, hogy ha tehetjük, nem tömegközlekedünk, inkább sétálunk, ahogy ahhoz is hozzászokunk, hogy nincs spontán vacsi vagy buli a belvárosban.

koronavírus
Kép: Pixabay

Tudod mi a fura? Hogy nincs bennem hiányérzet, inkább furán közelebb érzek magamhoz mindenkit, még ha most leginkább a monitoron keresztül látom a hozzám közel állók legtöbbjeit. Mégis, soha nem éreztem, hogy ennyire összetartana a közösség, amiben élek. Szerveződnek a kezdeményezések, hogy a hamarosan nagyobb megterhelésre számítható egészségügy ne rokkanjon bele ebbe, és bizony a hajléktalanokat se felejtették el ebben a nehéz időszakban. Egyre jönnek a hírek, hogy a telekommunikációs cégek is lépnek, és lesz majd korlátlan net, vagy legalábbis hasonló megoldások. Szóval nem csak felárazott maszkok és kézfertőtlenítők vannak, meg lerabolt boltok, hanem van összefogás, meg összetartás is.

Ha pedig ennek vége lesz, már pedig pár hónapon belül le fog csengeni (reméljük nem akkora pusztítást maga mögött hagyva, mint mondjuk Olaszországban.), akkor sem lesz már semmi a régi. Át kell gondolnunk majd sok mindent, sok sebnek kell majd begyógyulnia, sokan veszítik majd el a hozzájuk közel állókat, de talán valamivel többek leszünk: szeretettel. Talán ez egy nagyon jó lecke lesz arra, hogy mi a fontos az életben és mi nem az. Hogy lehet élni mindennapos vásárlás és pazarlás nélkül, és akik számítanak, azok itt vannak körülöttünk. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra. Ez most egy közös ügy!

Domján Julcsi: Az én gondolataimat Rupi Kaur sorai ihlették:

„nézd mit műveltek
zokogta a föld a holdnak
egyetlen hatalmas seb lett belőlem miattuk”

Az utóbbi időben, mint mindenkit, úgy engem is teljesen elleptek a koronavírussal járó hírek. Pár hónapja még csak lárifári, – gondoltuk, aztán a múlthéten már a kollégákkal közösen néztük az operatív törzs sajtótájékoztatóit. Együtt szurkoltunk, hogy ésszerű döntéseket hozzanak országunk vezetői, mialatt már semmi másról nem tudtunk beszélgetni. Sőt, a „ hogy vagy? ” kérdést is felcserélte a „te tudsz valami újat?”. Aztán a hétvégén a nővérem mesélte, hogy az egyik rádión a reggeli műsorban a „koronaszorongást” elemezték.

Zavartan csodálkoztam, hiszen a koronavírusról először tavaly novemberben hallottunk, míg a környezetszennyezés és a globális felmelegedés évek óta fent van a palettán, de a klímaszorongással mi mégis alig pár éve foglalkozunk. Pedig – és vegyünk csak egy példát – az időjárásváltozás okozta károk ugyanúgy követelik emberek halálát , mint ez a vírus. (Annyit aláírok, hogy nem ugyanolyan gyorsasággal.) Aztán rájöttem, hogy mindez azért van így, mert utóbbi itt van, testközelben, és nem csak pár zöld szervezet, hanem szó szerint mindenki erről beszél.

De azt már csalódottan konstatáltam, hogy mint a környezetvédelemben a „zöldre mosás”, úgy ez esetben is álhírekkel és embereket manipulálva kommunikál a világ. Aminek köszönhetően pedig felszínre került egy olyan nagy fokú pánikkeltés, hogy kénytelenek vagyunk az online légkörből kiszakadni, vagy ha nem akarunk szélsőségesen elhatárolódni, akkor pedig keményen szűrni az információkat.

koronavírus
Kép: Pixabay

Viszont lehet ez sovány vigasz, de azért van öröm az ürömben. A vírus hatására Kínában elképesztő mértékben csökkent a légszennyezettség mértéke a karantén és a gyárak leállása miatt, és ugyanez elmondható Olaszországra is. Tehát ez a fajta lassulás mindenképp pozitív hatással van a környezetünkre. Abban is biztos vagyok, hogy se a kínaiak, se az olaszok nem rohangálnak most ruhát, új kütyüt, vagy bármi felesleges dolgot venni, ami okot adhat a túlfogyasztásra. Meggondolják, hogy mit vásárolnak, és mire költenek, és valószínűleg boldoggá teszi őket a szeretteikkel való együtt töltött idő, otthon.

Ezen túl pedig az újabb és újabb döntések, és a vírus okozta körülmények felkészítenek minket arra, hogy hogyan reagáljunk a változásra, megtanulunk alkalmazkodni. Ami tudjuk, hogy nem egyszerű dolog, hiszen mindenki szereti a megszokott kényelmet. De úgy tűnik, ide sodortuk magunkat… Nem szeretnék ezzel kapcsolatban konkrétumokkal befolyásolni senkit, ezért csak azt javaslom, mindenki gondolkozzon el, a saját életére nézve mi lehet ennek az oka.

Ez az időszak, ha otthon is maradunk, biztosan megmutatja, mire lenne valóban szükséges időt szánnunk, és milyen tempóban. Ezen felül pedig fontos, hogy mindenki legyen türelmes, amennyire lehet nyugodt, és kiegyensúlyozott, hogy ennek az időszaknak is meglegyen a maga konklúziója.

Tanuljunk ebből, és ne hagyjuk, hogy a történelem tovább ismételje önmagát!

koronavírus
Tagged , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük