A MűanyagMentesMájus kihívás harmadik állomásának a konyhát választottuk. Talán nem túlzok, ha kijelentem, hogy manapság ebben a helységben használjuk a legtöbb műanyagból készült terméket.
Nézzük, mivel és hogyan lehet őket helyettesíteni!
Szelektív hulladékgyűjtés
Először ismét, ahogyan a fürdőszobáról szóló műanyagmentes bejegyzéstben, most is az alapokkal szeretném kezdeni. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos a szemét szelektálása ahhoz, hogy a hulladékot, amit kénytelenek vagyunk kidobni, újrahasznosítsák. A szelektáláshoz, mint procedúrához, válasszatok fémből készült szemeteskukát és újrahasznosított szemeteszsákot, amit a Zöldbolt honlapján itt értek el.

Műanyag eszközök lecserélése
Rémisztő, mennyi konyhai eszközt készítenek műanyagból. Járjátok körbe velem a konyhát virtuálisan, és nézzük meg, mit mivel tudunk felváltani!
Főzéshez
Minden műanyagból előállított fűszertartót, dobozokat, keverőtálakat, vágódeszkát, szűrőket, tölcséreket, olyan konyhai eszközöket, mint a kiszedők, főzőkanalak a legegyszerűbb módon lehet helyettesíteni. Fém, fa és üveg alternatívákkal, amik nem csak az IKEA-ban kaphatók, de megtaláljátok őket a legtöbb háztartási üzletben is, de magatok is ‘készíthettek’ ilyeneket. Rengeteg boltban vásárolt termék van például üveg tégelyben. Miután kiürültek, használjátok fel őket tárolásra, vagy készítsétek el otthon, magatok a szószokat, krémeket, és töltsétek bele azokat. Teljesen felesleges mindenhez újabb és újabb termékeket vásárolni, közben a kiürült üvegeket meg kidobni. A fűszereke, tészták, lisztek még jobban is mutatnak üvegben, mint műanyagban, és sokkal strapabíróbbak is ezek az eszközök! Legyetek egy kicsit kreatívak, dizájnoljátok meg a befőttes üvegeket! Nem csak egy jó program lesz, de a konyhátok is sokkal egyedibb lesz, és még a Földet is véditek vele!
Mosogatáshoz, takarításhoz
A környezetkímélő mosogatószerekkel nem csak a természetnek, hanem kezeiteknek, és az edényeknek is jót tesztek, mivel sokkal kíméletesebbek. Ezekben a mosogatószerekben nincsenek kémiai anyagok és dobozaik is nagyrészt újrahasznosított anyagból készülnek. Környezetvédő mosogatószivacsokat pedig itt találtok.
Takarításhoz, ahogy a MűanyagMentesMájus második bejegyzésében is említettük, a legtermészetesebb, ha ecettel, citromlével és szódabikarbónával dolgoztok.

Evéshez, iváshoz
Felejtsétek el az egyszer használatos dolgokat! Ne használjatok műanyagból készült evőeszközöket, tányérokat, poharakat. Ha szükség lenne rájuk például egy nagyszabású kerti partin, nézzétek meg a Doremi Today termékeit, amik 100%-ban komposztálhatók, PLA (polylactic acid, kukoricarostból készül) anyagból készültek. A honlapon találtok újrahasznosított szívószálat is!
Ha a konyhában található műanyagkancsó, azt is könnyen leválthatjátok üvegkancsóra. Ezen kívül kerüljétek a palackozott vizeket, üdítőket. Vegyetek víztisztító kancsókat (sajnos egyelőre csak műanyagot találtam, de vigasztaljon minket az a tudat, hogy évekig használhatók)! Ha pedig egy szomjoltó gyümölcslére vágytok, ne engedjetek a kísértésnek, palackozott lötyi helyett vásároljatok inkább friss gyümölcsöket egy gyümölcsárusnál a piacon, és készítsetek belőle tartósítószer- és cukormentes üdítőt!
Csomagoláshoz
A műanyag ételtárolók elhagyásával van a legkönnyebb dolgunk, már az IKEA-ban beszerezhetünk különböző méretekben üvegből készült ételtárolókat, de megjelentek már fém tárolók is néhány webshopan, erről, és további ötletekről nézhettek egy videót itt! Ugyanez a helyzet a csomagolópapírokkal, a szendvicshez kínál lebomló szalvétát itt a Zöldbolt, a hűtőben lévő tároláshoz pedig szintén használjatok üvegtálakat celofán és alufólia helyett.
MűanyagMentesMájus kihívásunk első részében írtunk a Csomagolásmentes boltról, ittolvashattok róla. A bolt tökéletes megoldást kínál arra, hogy ne kelljen temérdek hulladékot felhalmoznunk egy vásárlás alatt. Továbbá nem bírom elégszer hangsúlyozni, hogy mindig legyen nálatok egy szövettáska, amivel helyettesíteni tudjátok a nejlonzacskókat vásárlás közben, így megfékezhető, hogy a konyhában kialakuljon a nejlontáska-cunami.
Ha a leírtak mindegyik pontjának megvalósítása elsőre nem megy, kis lépésekben haladjatok! Ne feledjétek, Földünk megmentése a mi felelősségünk!
