Ambíció

Városból vidékre – interjú Juhász Noémivel

vidék

Noémi, és párja, Dave hosszú ideig éltek külföldön, majd úgy döntöttek mégis inkább Magyarországon telepednek le. Néhány Budapesten töltött hónap után azonban úgy érezték, valami újra van szükségük, és meg sem álltak Somogyaszalóig! Az itt vásárolt házikó és telek teljes átalakításának bemutatására létrehoztak egy Instagram oldalt, amihez még saját logót is készíttettek maguknak, és mintegy naplóként számolnak be rajta az aktuális munkálatokról: így kicsit mindannyian részesei lehetünk mindennapjaiknak. Noémival beszélgettünk, milyen érzés a nyüzsgő fővárosból egy nyugodt kis faluba áthelyezni az életüket.

Évek óta Angliában éltetek, majd te visszajöttél Budapestre, és ha jól tudom ide követett a párod is. Mesélj a kezdetekről, mi motivált benneteket, hogy ezek után vidékre költözzetek?

Rengeteg tényezőnek köszönhető az, hogy ma mi itt lakunk. Vágytunk valami másra, valamire, amiben a mai világban kihívást találunk. Egy olyan dolgot szerettünk volna KÖZÖSEN alkotni, amire úgy éreztük, hogy Angliában és Budapesten nincsen lehetőségünk, egyrészt az ingatlan árak miatt, másrészt pedig az elképzeléseinknek megfelelő ház ott nem volt elérhető.  

A nagy méret nem csak azért volt fontos, mert kutyát szerettünk volna, hanem mert céljaink közt szerepelt a saját zöldség és gyümölcstermesztés is, akár olyan mennyiségben, hogy télire is el tudjak majd belőle rakni.  A fővárosban én panelban éltem, és nem éreztem magam jól, sem fizikailag, sem lelkileg. Úgy éreztem, hogy valahova máshova húz a szívem, és szerencsére ezt a döntést azóta se bántam/bántuk meg. Dave sokkal könnyebben teszi túl magát a honvágyon, így ez is közre játszott, hogy ne megint én legyek távol az otthonomtól.

Miért pont Somogyaszalóra, és egy felújítandó házikóra esett a választás?

Dave jött, látott és beleszeretett a házba. Mindenképp Somogy megyében szerettünk volna otthonra lelni, mert itt élnek hozzám közel álló családtagok, és szerettünk volna a közelükben lenni.  Ezért olyan házra volt szükségünk, ami nagy, hogy mindkettőnk családja meg tudjon majd szállni nálunk, amikor erre járnak, ha egyszer végre elkészülünk.

Olyan épületet kerestünk, amit nem sajnálunk szétverni, mégis vannak olyan autentikus részletei, mint például a hatalmas fa ablak es ajtó keretek, vagy a pajta, amiket mindenképp megtartunk a felújítás után is, csak kapnak egy új kinézetet!

Ezekhez az álmokhoz kellett egy viszonylag olcsó (hogy a felújítási munkálatok is beleferjenek) es mindenképp vidéki ház, hogy amellett, hogy elkészül álmaink otthona, egy új életvitelbe/élethelyzetbe is beletanuljunk, közelebb kerüljünk a természethez, magunkhoz és egymáshoz is. Így lett számunkra a világ közepe Somogyaszaló.

Hogyan zajlanak a munkálatok? Az instagram oldalatokon látom, hogy bőven kiveszitek belőle a részeteket ti is, a szakemberek mellett, mi a felosztás?

A rövid válasz: Lassan.  Pontosan ez az oka annak is, hogy ha tetszik, ha nem, nekünk is ki kell vennünk a részünket a munkálatokból. Valami éppen elkészül, és újabb megoldandó problémába ütközünk. Például nem idénre terveztük az újra parkettázást, de el volt rohadva egy-két helyen, semmi szigetelés nem volt alatta, es ha ez nem lett volna még elég, hangya- es darázsfészek is el volt rejtve itt –ott. Dave nagyon ügyes ezekben, ő roppant mód élvezi ezeket a DIY feladatokat, ha kell ablakkeretet csinál, ha kell állványt épít a kőművesnek.

Velem teljesen más a helyzet. Reménytelen panellakó kiszabadult kategória, eddig is meg kellett dolgoznom azért, amim van, de ez azért egy más szint! Ez egy teljesen más élethelyzet. Ha elalszik a segédmunkás, bizony én keverem a betont, vagy tolom a talicskával, hogy legalább 1 négyzetméternyi adag az én kezem munkája legyen. Ha nem halad a glettelés, akkor megfogjuk a spaklit meg a glettet és mi kezdünk neki, hiszen szeretnénk haladni. Be kell valljam, baromira élvezzük. Így még többet fog nekünk jelenteni a ház, hiszen nem valakivel megcsináltattuk az egészet, hanem mi is beletettük a részünket.

Ha jól láttam teljes körű átalakítást terveztetek be, ti ezalatt hol alszotok például, és hogy néznek ki a hétköznapjaitok?

A konyhában. 3 hónapja a kávégép mellett kelünk és fekszünk, de így van ez jól, hiszen eső nélkül nincsen szivárvány. Amióta jó az idő, azóta picit talán könnyebb, raklapból készítettünk egy kanapét,és a TV-t is ki tudtuk vinni a teraszra, így legalább kaptunk egy kis extra teret, hiszen a felújítás miatt az összes szobánk lényegében romokban van. 

A hétköznapjaink enyhén szólva is kaotikusak. Dave cégvezető, ő az elmúlt 4 hónapot úgy csinálta végig, hogy emellett dolgozott, én meg csak most kezdek újra belejönni, hiszen a kialakult helyzet miatt az én munkám parkoló pályára került egy ideig. Szerencsére itthonról dolgozunk, friss levegőn, a teraszról, közben a kőműves barátunk jön-megy, segít, ahol tud. Munka után tudunk belekezdeni a kis teendőinkbe, most éppen a glettelés van soron, de még rengeteg más dolog is van a listán.

A következő projekt a régi radiátorok renoválása és tisztíttatása lesz, közben Dave próbálja nekem megmenteni az ablak- és ajtókereteket (sajnos kifogott rajtuk az idő vasfoga). És akkor még ott van a kert is, gazolni kell, gondozni a kis paradicsom és paprika palántákat. Lekvárt, szörpöt tanulok főzni, hiszen vannak gyümölcsfák is a kertben, de csiszoltam és festettem már kerítést is, ha éppen arról volt szó.  Közben persze neveljük a kutya gyermekeket, esténként pedig egy órás fej kiszellőztetős  séta jár mindannyiunknak. Ez mind- mind szokatlan tevékenység nekem, ha 1 éve valaki azt mondja, hogy én egyszer vidéken fogok élni, azt jól arcon nevetem.

A kertes házhoz kutya is dukál ugyebár, nálatok pedig rögtön ketten is lettek, hogy jött a képbe a két gyönyörű Weimari vizsla?

Mindenképp szerettünk volna egy kutyát úgy szeptember-október környékén, amikor már nagyjából megvagyunk a ház belső felújításával. Jól sikerült, látszik, hogy baromi türelmes pár vagyunk, március 13-án költöztünk be és április elsején el is hoztuk őket, Olivért és Misit.

Egy kutyáért mentünk, de ahogy kiderült, hogy nem olyan jó helyen vannak, mint mi azt hittük, úgy voltunk vele, hogy ott biztos nem maradhatnak, igy duplázódott meg a létszám hazafele. Abszolút nem bántuk meg, hogy nem egyet hoztunk el, lefoglalják egymást, összebújva alszanak a mai napig, végre egészséges, boldog kutyák, akiknek azt az életet próbáljuk biztosítani, amit minden kutya megérdemelne.

Eltelt már pár hónap, mióta leköltöztetek, hogy érzitek magatokat, így képzeltétek a vidéki életet?

Abszolút nem így képzeltük el. Ez annál sokkal, de sokkal jobb! Az emberek kedvesek, a szomszédaink tündéri emberek . Az arcunk kisimult, az idegrendszerünk a helyére került annak ellenére, hogy több stressz ér minket nap, mint nap, mint amennyi a panelban ért.

David is lenyugodott végre, de Anglia után azért kicsit fura még neki az itteni mentalitás: hogy étellel fejezzük ki a szeretetünk, hogy már reggel 8-kor lehet inni pálinkát, hogy magyarul beszélnek hozzá és ha nem érti, akkor hangosabban mondják el ugyanazt, hátha majd úgy megérti.

Rengeteget dolgozunk, mégsem vagyunk úgy fáradtak, mint ezelőtt. Korán fekszünk, korán kelünk, van időnk minőségibb ételeket enni. Jókat sétálunk a kutyákkal, hiszen egy hatalmas tó, a Deseda van az utcánk végén. Óriási szabadságot kaptunk azzal, hogy meghoztuk ezt a döntést, hogy ide költözünk, 170 km-re a fővárostól.

Mi a legnagyobb pozitívum, és a legnagyobb nehézség ebben a viszonylag azért még új helyzetben?

A legnagyobb pozitívum az az, hogy azt csinálunk, amit csak szeretnénk, amit se Angliában, se Budapesten nem éreztünk. Tervben van például, hogy sokat bográcsozunk majd, ezért hamarosan építünk téglából a kert közepére egy rendes tűzrakót. Aztán egyszer majd felássuk a kertet és csinálunk egy nagyobb medencét is, de igazából végtelen a lista.

A legnagyobb nehézségként talán azt tudnám kiemelni, hogy David nem beszél magyarul. Így az összes szakemberrel való egyezkedés, anyagrendelés, ügyintézés rám hárul. De nem panaszkodom, ezek egy nap még az előnyömre fognak válni, és már intézés alatt áll a magyar tanár Dave taníttatására, szóval pár év és ez a teher is lekerül a vállamról.

Szerencsére ez a legnagyobb bajunk, viszonylag könnyen veszünk minden akadályt, pozitívak vagyunk a jövővel kapcsolatban, változott sok mindenben a hozzáállásunk, örülünk a kis dolgoknak es egymással is sokkal kedvesebbek vagyunk, hiszen belépett valami új az életünkbe: a nyugalom.

(Visited 263 times, 1 visits today)

No Comments

    Leave a Reply

    Facebook
    Instagram